Tóth Sarolta: Csak posta voltál



Csak posta voltál,
egy üzenet,
aláírtad a nevedet...
Kőbe még nem vésték soha,
voltodnak nincs még
emlékoszlopa.
Ha erre egyszer sor kerül,
kőbe vésett neved alatt
két évszám jelzi:
ember nyugszik e rögök alatt,
aki itt élt a földön boldogan,
a halál elragadta,
lelke most messze van..
Üzen neked, ki olvasod,
élj örömmel, dolgozz,
szeress, és ne feledd,
az élet rövid - gyorsan vége,
halálod után vár a béke.
Ajándék voltál,
üzenet az életnek,
sokszor leírtad nevedet.
Oszlopon őrzik íme
emlékedet.



4 megjegyzés :

  1. Mit üzenhet egy halott emléke? Itt élt, igaz, de az is biztos, hogy nem mindig boldogan. Dolgozott, igen, szeretett, ahogy lehetett, és szinte észre sem vette, hogy ideje gyorsan kitelt. A fel-feltörő békétlenségre utalsz te is, Sarolta, a vég utáni nyugalommal. De minden gond-baj ellenére, milyen igaz: ajándék is volt, s ő szintén vehette annak az életét. Tetszett a versed, Sarolta, bár szerintem címnek inkább az Ajándék lenne jó. :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Gábor!
    Sok ember él köztünk, és élt már korábban, akinek élte nem tekinthető ajándéknak, sőt büntetésnek, hogy közelünkben volt, ártott, bántott...
    Az emberek saját -talán boldog- életüket ajándéknak tekinthetik - aki sokat szenved, az nem, bár bennünk van az életösztön, de az életöröm nem feltétlenül.
    Mégis igazad van, mert optimista ember vagy, és így kellene látni a világot, és mások és önmagunk örömére élni, ajándékként.
    Válaszod elgondolkodtatott, én feleslegesnek érzem magam, és gyakran gondolok arra, nem kellett volna megszületnem /sorsom miatt/ - csak az vigasztal, hogy leszármazottaim boldogok és szeretnek engem és egymást.
    köszönöm, értékelésedet.
    Sarolta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem igyekeztem árnyaltan fogalmazni, Sarolta! Azaz, az életet - s másokét is - megbecsülőkre, tisztelőkre gondolva írtam soraimat. Más kérdés azok megítélése, akik ártottak embertársaiknak. Mert hiszen, például a háborúk kirobbantói, a milliók pusztulásáért felelősek sem támogatók tömegei nélkül cselekedtek; természetesen sok jóra-jobbra való ember is szédült el propaganda, uszítás miatt, illetve mert nem látott túl a közvetlen érdekén, mondhatni: hagyták magukat. Vagyis valamekkora (akármilyen csekély) mértékben ők is részesei a szörnyű következmények előidézésének, tehát életük megrázó momentumai, hogy mit tettek vagy mulasztottak el. Ezzel a realitást próbáltam leírni.
      Ugyanígy a kisebb viszályok esetén is, tévedések, félreértések, személyiségünk korlátai miatt mi magunk is nem egyszer hozzájárultunk az indulatok fokozódásához. Ez az, amit sajnos, nem tudunk elkerülni (amivel nem szoktunk szembenézni); tény, az élet kavargását ilyen "kuszaságok" is teszik. Ezt éljük át, ki több, ki kevesebb aktivitással - kisebb-nagyobb ajándékként (vagy egyáltalán nem ajándéknak tetszőn mások számára) -, de szerintem ezt így is kell értékelni. Jó, sikeres, helytelen, hibás, sőt káros "húzásaink" végül hatottak ránk is, többet megtudtunk magunkról is. Valamiképpen így működik az értelem- és érzelemgazdagítás. Így élünk!
      Ezért helytelenítem a feleslegesség érzését, s hogy elhibázottnak kellene érezned sorsodat. És nem utolsósorban amiatt a "vigasz" miatt is, amit utódaid kapcsán a végén írtál! Legyél elégedettebb, mert lehetsz is, kedves Sarolta! :)

      Törlés
    2. Köszönöm a kedves és bölcs válaszodat. Tevékeny és vidám voltam, mindent a legjobban akartam, gyakran rosszul sült el, ez fájó emlék,
      ezt táplálja a tehetetlenség, amire súlyos betegségek kárhoztatnak.
      Meghalt bennem a remény - és mint tudjuk, ez hal meg utoljára.

      Törlés