Tudom,
haldoklom...
szökik belőlem az élet.
tétova léptek,
árnyékos fények...
bárhova nézek,
félek...
vacogva várom
valaki lásson.
járjon
velem
védelmezzen,
vezessen, végezzen
helyettem
ellenségemmel,
edzett erővel,
ha kell,
essen el értem
felemelem,
átölelem.
tétován lépek,
árnyékom fényes,
oda se nézek,
végzek...
halálos harcom
utolsó arcom
hatalom
holt tetemem,
lelkem felül
felrepül
nem tétova,
nem lép soha.
nem is fél,
várja fenn az égi fény
halhatatlan
szellemi lény..
voltam - én.
Gördülékeny sorok az utolsó pillanat(ok)ról; ezt haláltusának semmiképpen nem nevezném. Bár félelemről, tétova léptekről is szó esik, itt az élettel való határozott leszámolásra gondol az olvasó. És arra: ha már menni kell, ily módon távozzon el...
VálaszTörlésJól látod, méltósággal kell távozni, de mégis fél az ember, mert nem tudja, mi van "odaát". Szenvedőtesttel nem érdemes élni,mert a fájdalom felőrli a lelket.
VálaszTörlésköszönöm értő válaszodat
Sarolta