Fekete felhők gyűlnek,
szélükön varjak ülnek.
Károgó parti kezdetén,
meleg szoba rejtekén
hallgatjuk őket, te meg én.
Surrogó szárnyak
égi vitorlákká válnak,
cikáznak szél hátán,
pihennek fa ágán.
Jövőt jósol a sámán.
Monoton mormol,
tűzben csontot kormol.
Bojtos botjával koppant,
lába ritmusra csosszan.
Szívem félelemtől dobban.
Ketten vagytok a meleg szobában, s mégis sötét a jövőkép... Vajon mitől? Nem lehet az más, mit egy esetleges elválás, legrosszabb esetben az elmúlás... Rám így hatott versed; kedves Ildi, de hát, mindenki más... @-)
VálaszTörlésJól érzékelted, Gábor, komor sötét szoba, sötét felhők, nem is szólhatnak másról. Elmúlni is muszáj, s akkor válik teéjessé, ha már nem lesz aki emlékezzen ránk.
TörlésKomor, de mégis - érzésem szerint - meghitt hangulat.
VálaszTörlésA varjak disszonánsak, zavarják az idillt.
Milyen igazad van, idilli és meghitt a hangulat,de mindkét fél tudja, a vég elkerülhetetlen.
Törlés