Jól szórakoztam egy olvasmányon a minap. Ez lehetne magánügy is, ha nem gondolnám, hogy éljenek át hasonló örömöket mások is. Minthogy ezt gondolom, ajánlom jó szívvel, hogy olvassa el, aki csak tudja, Kardos G. György Jutalomjáték című könyvét.
Tartalmi kivonatra itt nincsen hely elég arra utalni: jó régen, 1951-ben játszódik a mű külső-belső cselekménye. Egy színésztársulat egyetlen napjába sűrítve élhetünk át előzményt és folytatását; Kassák Jóska, Nyuczky, Stark bácsi, Zsupin Géza, Editke és a többiek életén, sorsán keresztül ismerhetjük meg az író ítéletét a múltról. Akár kárpótlást is jelenthet a mű sokaknak, akik kellemetlen emlékeket hordoznak magukban a bemutatott korszakról.
Apropó, kárpótlás… Kell egy kis kitérő. Annak idején keményen ütköztek vélemények arról: kellett-e, így kellett volna-e, vagy valami más módon kielégíteni sokak igazságérzetét, fizetni jóvátételt a hozzátartozók, az anyagiak elvesztésével károsodott embereknek?
Túl azon, hogy miből, fogós kérdés volt az is: hogyan lehet mindenre tekintettel, további sérelmek nélkül kárpótolni mindenkit? (Napilap tudósított arról, hogy a hírhedt Haynau leszármazottja majd kétmillió forintot vehetett fel, más pedig háborúban, haláltáborban elpusztított családtagjai, földje, háza után éppen csak ötvenezret…)
Többnapos árverést követően előfordult, hogy egy kárvallottnak 70 centi széles, 380 méter hosszú földcsíkkal kellett beérnie… És ekkor még nem szóltunk azokról, akiknek, őseiket is beleértve, soha nem volt semmiféle vagyona… Talán emiatt dukálhatott volna nekik is valami? Hivatkozni mindenre lehetne.
Mint e könyvben olvassuk a levéltáros példáját, aki kérvényeket ír, bennük plebejus származását igazolva. Szeretné, ha megértenék ezen az alapon. Kétszáz évnél régebbi okirat tanúsította ugyanis, hogy az ő dallosfői jobbágy ükapjának neve mellett, a tulajdont jelző rubrikában ez állott: Tsak a puszta fasza vagyon…
Írásodról, és a kárpótlásról szóló fejtefetésedről jutott eszembe, hogy abban az időben évi 20%-os inflációt értünk meg, gyötrelmes időszak volt. Mindig azt szoktam mondani, a mi korosztályunkat, akik akkor a sosk-sok adót is befizették, és inflációt megérték, ki fog kárpótolni. Kérdésem kérdés maradt... :)
VálaszTörlésMi sok mindenért nem kapunk kárpótlást, így inflációs veszteségeinket is hiába emlegetjük fel, kedves Ildi... Mi csak éltünk, ahogy sikerült, ahogy lehetett... :d
TörlésAzt hiszem, a kárpótlások soha nem érnek fel a veszteségekhez. Ki fogja kárpótolni, mikor és miből azokat, akik most vergődnek? Senki!
VálaszTörlésAkié a hatalom - mindenkor - az nem érzi a tömegek nyomorát.
Robin Cook amerikai orvos krimiíró Génhiba című könyvében megírta /1940 - ben / ami most történik a világban.Látnok volt??
Igaza van - e a vallásnak, amikor ezt írja: "Akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van"? Az anyagiakat lehet-ne pótolni, de a személyes életeket nem.
Úgy gondolom, helytálló az első bekezdésed, Sarolta! Ez nagyjából elmondható az utolsó bekezdésről is. A hatalom valóságérzékeléséről, illetve ennek kommunikációjáról inkább nem is írok... Az biztos, hogy aki helyzetben van, az helyzetben van... :D
VálaszTörlésKedves szomszédom, ha valamit megköszöntem neki, mindig azt válaszolta, elhárítva a hálálkodást „Ami jár, a’ jár!”
VálaszTörlésSzomszédod mélyen átérzi az igazságosság elvét, kedves Tati! Igazat kell adnunk neki! :)
Törlés