az út porában verdesett.
Szeme csukva, tolla véres,
pihegett még benne élet.
Épp kukacot csipegetett,
egy éhes macska rá lesett.
Már-már el is kapta volna,
de sikerült felszállnia.
Rárepült egy rózsaágra,
ott egy tövis megszurkálta.
Fájdalomtól meggyötörve
visszapottyant, le a földre.
Tanújaként az esetnek
felemeltem a verebet.
Tenyeremben melengettem,
élesztgettem, ráleheltem.
Visszatért bele az élet,
erőt gyűjtött repüléshez.
szeme hálásan pislogott,
szárnyát tárva elbúcsúzott.
Kinyitottam a tenyerem,
elrepült a kis verebem.
Apró szárnyát kiterjesztve
emelkedett az egekbe.
Lelkemmel utána szálltam,
szabadságra én is vágytam.
Kék volt az ég, zöld volt a föld,
fölöttem a Nap tündökölt.
Tetszett, ahogy leírtad a mentés folyamatát, kedves Sarolta! Mondhatnám, a szabadság vágyára hegyezted ki az egészet, és igen: csodás lehet szárnyalni szabadon, a magasban, földünk és a Nap között... :)
VálaszTörlésKöszönöm a dicséretet.és nagyszerű, hogy a szabadságvágyat is megláttad benne.
VálaszTörlés