Megjelent a Napót Omline oldalán
In memoriam Mocsár Zsófi
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mocs%C3%A1r_Zs%C3%B3fia
Fekszik
az elmúlás porában
szemében
fekete évek,
csak
ujjaival markol a
pihenő
csöndbe.
Hagytalak
elmenni,
hagytam
elveszni
hamvas
arcod,
tudásod
tűnni hagytam.
Három
bakacsin éj év
sikolyát
suttogják a
humuszt
ölelő fák.
Öleléseid
eltékozoltam,
szeget
vertem felnőtt léted
tükörfényébe,
de
nem engedtem,
hogy
védd magad.
Fekszik
az elmúlás porában
szemében
fekete évek,
s
mégis elindul,
mint
akire várnak.
Tulipános
ládában hasal a múlt.
Harangjaink
megrepedtek,
nyelvünk
törött, s már
sohasem
leszel egész,
pedig
millió csöppnyi
alakban
itt vagy még.
Hiába.
Kevés.
Utánad
mennék.
Felcihelődöm,
elindulok,
mint
akire várnak.
Már
csak az Angyalt látom.
Ez
maradt nekem.
Dob-eső-zápor
pergeti a
szél
nádját, s velük együtt
mormolom:
csillagok
árvája,
apátlan,
fiatal
minden
bánatod itt hagytad,
s
nélkülem szegődtél a
komor
Égre csillagnak,
nekem
nem maradt más,
mint
karácsony idején a
Szív
gyújtotta percölelés.
Debrecen,
2019. január 30.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése