Hol volt, hol nem volt, mert bizony egyszer volt egy nagy ország, abban pedig egy különleges erdő! Ebben az erdőben minden fa fekete volt. Még a levelek is feketén nőttek a fákra, talán éppen ezért, nem is nagyon jártak ide az emberek. Féltek a sötéttől. Az erdőhöz legközelebb eső városból is csak egyetlen egy ember mert az erdőbe menni. Midina, a kis árva lány. Ő nem félt a fekete fáktól és levelektől. Sőt, nagyon szerette őket. Amikor szomorú volt, vagy nagy öröm érte, szaladt is az erdőbe, és átölelte a fákat. Mesélt nekik arról, hogy milyen nehéz sora van, mert nem szereti senki. Vesszővel ütik, ha lassabban csinál meg valamit, amit ráparancsolnak. Amióta meghaltak a szülei, az apja testvére vette magához, és annak a felesége sokszor még enni sem adott neki. Csak a saját gyerekeit szereti. Nekik még kalácsot is süt, amiből Midina csak a végét kapja meg, amiben nincsen semmi töltelék, és többnyire kicsit égett is. A legnagyobb fájdalma az volt, hogy eladták idegeneknek a szülei házát, pedig nagyon szeretett volna abba visszaköltözni, hisz már nagylány. Tudna gondoskodni magáról. Mivel az erdőt kerülték az emberek, a fák a teremtő segítségével szabadon nőttek, nem csonkította meg őket senki. Sok madárnak adott otthont erdő. Jól el tudtak bújni az ágak között, és az odúkban. Azonban nem csak madarak, hanem mókusok, őzek, szarvasok, rókák, és nyulak is találtak maguknak menedéket a sűrűben. Mindig leltek valahol elemózsiát. A fekete erdő olyan volt, mint maga a békesség. Ezért is szerette úgy Midina is. Úgy érezte, ő tulajdonképpen már a fekete erdő lánya. Itt szabadon lélegezhetett és békesség, meghittség vette körül. Nőtt az erdő közepén egy fenyőfa. Fekete volt annak is minden tűlevele, és kiemelkedett az erdőből, olyan magasra nőtt. Alatta csak fehér színű virágok nyíltak. Az volt bennük a különleges, hogy csak éjszaka bontottak virágot, s mint a kis lámpások, úgy világítottak. Folyamatosan nyíltak, még télen is. Ilyenkor nem is nagyon ment a fenyő közelébe egyetlen állat sem. Egyedül a nagy fakopáncsot nem zavarta a fény. Inkább gyönyörködött benne, s az sem titok, hogy szerette a fenyő magját csipegetni. Este azért jött mindig a fához, mert ilyenkor nem jártak a szarkák. Azok gonoszak voltak, mindig elzavarták Vinnát, a nagy fakopáncsok legkisebbikét. Vinna jó lelkű, különleges madár volt. Összeszedte a rovarokat, melyek kárt okoztak volna a fákban, és jó barátságban volt mindenkivel. Mindig arra figyelt, kinek segíthetne. Ismerte Midinát is, és nagyon sajnálta, hogy mennyit kell szenvednie, s szeretet nélkül kell élnie. Történt egyszer, szenteste közeledtével, hogy a leányzó éppen a fekete erdőbe tartott, hogy átölelje a fákat, és nekik elpanaszkodja a bánatát. Mert mindig fázik… nincs egy jó meleg kabátja, és a csizmája is több helyen lyukas. Elmesélje, milyen jó volt régen, amikor a szüleivel együtt várták a kis Jézuska eljövetelét, sütöttek tököt, meg finom ropogós kenyeret, diós kalácsot és a kemence melegénél sosem fázott. Együtt milyen jó volt, mennyit beszélgettek, énekeltek, diót tisztítottak, a felfűzték a fákra a madaraknak. Könnyes szemmel panaszkodott a fáknak, azok meg hallgatták, néha suttogtak valamit, s kicsit hajlongtak tiszteletük jeléül. Éppen a fákon kopogtatott Vinna a fakopáncs, és hallotta, mit mesélt a lány. Nagyon szeretett volna neki segíteni, valami ajándékot adni… sokat gondolkodott, hogy mit is adhatna. Aztán eszébe jutott, hogy a nagy fenyőfa alatt ott vannak a szépséges fehér világító virágok. Egyet lecsippentett a csőrével… és vitte is Midinának. A lány pedig boldogan vette a kezébe. Alig, hogy az ujjaihoz ért, azonnal azt érezte, hogy már nem is fázik. Nagyon megörült a virágnak és köszönte is a fakopáncsnak. Legnagyobb megdöbbenésére Vinna megszólalt. Emberi nyelven beszélt.
„Csak ezt a kis apróságot tudtam adni neked szép leányzó. Azt szeretném, ha sosem lennél szomorú. „
„Nagyon köszönöm neked madárka, hogy örömöt szereztél nekem. Már nem is fázom! Megmelegít ez a kedves virág! Hol találtad? Amióta megérintettem, értem amit mondasz nekem. Bizonyára varázsvirág lehet „
„Én már régóta értem a beszédedet Midina, de talán ez a virág segít abban, hogy értsük egymást. Egy nagy fenyőfa alján nyílnak a virágok. Gyere velem, megmutatom. „
Igaz, már sötétedett, és Midinának haza kellett volna már menni, nehogy a nagybátyja felesége elverje, mint ahogy annyiszor tette, de most valami azt súgta neki hogy csak bátran menjen a madárral. Nem is kellett sokáig gyalogolnia, máris megpillantotta a hatalmas fenyőt, s alatta már éppen nyiladozó virágokat, melyek elkezdtek világítani.
„ De gyönyörűek vagytok! Istenem de szépek „ - odalépett és megsimogatta őket.
Abban a pillanatban megnyílt a nagy fenyő törzse, s mint egy házba, be lehetett lépni.
„ Gyere kislány! Lépj be az új otthonodba…szólt a fekete fenyő - Van itt minden, amire csak szükséged lehet. Étel, ital, meleg ruhák, fekhely. Amikor úgy érzed, hogy bántanak, megsértenek, igazságtalanok veled a nagybátyád házában, gyere ide. Itt meglesz mindened. Hisz már régóta te vagy ennek a fekete erdőnek a lánya. Ismernek az állatok, a növények… nem kell mást tenned, csak egy fehér virágot kell megérintened. „
Amikor belépett a fenyő belsejébe,egy lépcső vezetett fel is, és le is. Jó meleg volt benne. Láthatta, hogy a fenyő igazat mondott. Minden volt ott, amit csak ember kívánhatott. Leült az asztalhoz, és evett a sonkából, s diós kalácsból. Ivott a friss vízből. Érezte, hogy csoda történt, és ettől a pillanattól kezdve, már nem volt szomorú. Megköszönte a fakopáncsnak az ajándékot, a fenyőnek a gondoskodást. A kezében levő kis virágot ráakasztotta a nagy fenyő ágára, hadd világítson ott, mint egy gyertya, hisz karácsony van. Aztán hazasietett, bár szívesebben maradt volna már most az erdőben. De szüksége volt még pár napra, hogy megváljon ettől a lelketlen, kegyetlen családtól. A nagybátyja házában verést ugyan most nem kapott, de vacsorát sem. Ez azonban nem szomorította el, hisz tudta, hogy van már meleg, szerető otthona, hisz Ő a fekete erdő lánya, akit szeretnek a fák, bokrok, madarak… és a többi állatok.
Íródott 2021 december- Józsa Mara adventi mesenaptárába.
Kép: Pixaby
Gyönyörű mese, Janám!
VálaszTörlés