Farda József bemutatkozása



Kezdődhetne ez a bemutatkozás száraz tényekkel: hol születtem, miért?
Hová jártam iskolába, okosabb lettem-e tőle?
Milyen volt az életem, sima-e vagy rögös?
Nem hiszem, hogy ez érdekelné az olvasót. Inkább írnék a művészetekkel való barátágaimról. Fiatal koromban a zene bűvölet éltem, azt hittem, hogy majd egy nagyszerű zenész leszek. De nem volt meg az igazi tehetségem a játékhoz, így lett belőlem elkötelezett zenehallgató. A mai napig meghatározza az életemet, hiszen a zene megnyitja a lelket. Ezután következett az amatőrfilmezés. Az én fiatalkoromban volt ennek a művészeti ágnak a hőskora, Tarr Bélával, Szőke Andrással. Minden porcikámmal szerettem csinálni. Sikerélményeim voltak benne, de amikor tovább kellett volna lépnem, /bár meg volt a lehetőség/ megtorpantam, a családot választottam. Ebből a korszakból hoztam magammal a filmes látásmódot, a minden apró részlet megfigyelő képességet. Amikor lecsendesedtek az életem hullámai, akkor kezdtem el írni. Azt hiszem itt találtam meg önmagam, hazaértem. Ha írok, bezáródik körülöttem a világ, és megnyílik a kapu, más világokra. Most, hogy már túl vagyok a hatodik ikszen, sok mindent láttam és hallottam, van témám a hátralévő rövidke időre.

Farda József

3 megjegyzés :

  1. Kedves József, bár ezt már régóta tudom, de soha nem mondtam még ki, mi rokonlelkek vagyunk. Igaz ez adódik a korunkból és az azonos érdeklődésünkből is. Olvasva a bemutatkozásod magamra ismertem. Például, zene nélkül nem tudok írni, mindig szól a háttérben. Örülök, hogy itt is találkozunk. Üdvözlettel Ibolya.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedve Ibolya! Köszönöm a soraidat és magam is így érzem.
      Üdvözlettel: Joci

      Törlés
  2. Kedves József!

    Szeretettel köszöntelek az Allegória Portálon! Mindig is figyeltem az internetes dolgaid, nagyon nagyra tartalak, s öröm olvasni a soraid! Én is imádom a zenét, a filmeket, habár sohasem vettem kezembe kamerát, mert nem tudtam volna mihez kezdeni vele... De az, hogy itt Vagy, nagy meglepetés, öröm, s egyben tiszteletet is a portálunknak!

    VálaszTörlés