Megettem már a kenyerem javát, de + 15 fokos, meleg karácsonyt nem értem meg. Eddig.
Jó pár éve figyelmeztet a tudós világ a globális felmelegedésre, az ózonlyukra, az ember felelőtlen önpusztítására. Sokan csak a vállukat rándítják erre, mások még azt se. Miért gondoljon a Föld jövőjére, az utódokra? Egyszer élünk, hallani gyakran. Igen, de a Föld is egyszer él, s az unokák, dédunokák tán egyszer se, ha ezt így folytatjuk!
Vannak, akik örvendenek, hogy legalább kevesebbe kerül a fűtés, drága a gáz, a villanyáram. Még – még valamennyire elfogadható a hajléktalanok, az egyik fizetéstől a másikig tengődők ilyetén gondolkozása. De hol vannak a többiek, a megszámlálhatatlanok? Akiknek nem gond a hideg időszakban 24 fokos melegben élni többszobás házaikban, alkalomhoz illő kocsikkal furikázni pár méter távolságra is, a hagyjuk már a széndioxid kibocsájtást, épp az én kocsim okozza a globális fel melegedést gondolatával. A fontos, hogy nekik jó legyen. A nagy erdőirtások, az őserdők felégetése, s mindemellett a megszámlálhatatlan pusztítások, nem érdekli őket vagy épp kihasználja azt!
Mindez miért? A haszonért. Az elkövetkező nemzedék sorsával mi lesz? Ugyan már, érdekli is ez a haszonlesőket.
Pedig nagy léptekben pusztul a Föld. Mindössze ötven év alatt rohamosan.
Az én gyerekem még halványan emlékszik az évszakokra, de a maiak értetlenkednek a négy évszak hallatán ! Hogy lenne négy? Kettőt érzékelnek már: egy tűzkatlan forrót, s egy, esős, néha havas hideg-meleget.
Mit jelent számukra a tavasz? Kizöldül a természet, s máris nyári ruhába kell bújniuk. Az én tavaszom más volt. Két, három hónapig is tartott, a zord tél után lassan melegedett a nap, csepegni kezdtek a jégcsapok, az utakon kásásodott a hó, majd erecskékben megindult az olvadás. Lassan lekerült rólunk a téli kabát, a sapka, a sál, s előkerültek a vékonyabb tavaszi ruhák.
Mi nyáron hónapokig fürödhettünk, napozhattunk, bokáig érő meleg porban járkáltunk, de este, reggel felfrissült a világ, s óvatosan melegedett , forrósodott a levegő. Most egyből pokoli hőség gyötör mindent, mindenkit.
S az ősz, nahát, az meg úgy elhúzódott, hogy még decemberben is zöldellnek a fák, nyílnak a virágok. S aztán bezúdul váratlanul a fagy, s könyörtelenül elhervasztja az életet.
A tél, a hó pár napig tart, épp hogy sikerül hóembert gyúrni, máris olvadni kezd, nem hallhatják lábuk alatt a csikorgó hó csodálatos hangját, s csak napokig szánkózhatnak, korcsolyázhatnak, mert alig három nap alatt elolvad a tél csodája.
Igaz, a mesében is három nap egy esztendő. De a mi életünk nem mese, a Földön élünk , emberek!
Jó pár éve figyelmeztet a tudós világ a globális felmelegedésre, az ózonlyukra, az ember felelőtlen önpusztítására. Sokan csak a vállukat rándítják erre, mások még azt se. Miért gondoljon a Föld jövőjére, az utódokra? Egyszer élünk, hallani gyakran. Igen, de a Föld is egyszer él, s az unokák, dédunokák tán egyszer se, ha ezt így folytatjuk!
Vannak, akik örvendenek, hogy legalább kevesebbe kerül a fűtés, drága a gáz, a villanyáram. Még – még valamennyire elfogadható a hajléktalanok, az egyik fizetéstől a másikig tengődők ilyetén gondolkozása. De hol vannak a többiek, a megszámlálhatatlanok? Akiknek nem gond a hideg időszakban 24 fokos melegben élni többszobás házaikban, alkalomhoz illő kocsikkal furikázni pár méter távolságra is, a hagyjuk már a széndioxid kibocsájtást, épp az én kocsim okozza a globális fel melegedést gondolatával. A fontos, hogy nekik jó legyen. A nagy erdőirtások, az őserdők felégetése, s mindemellett a megszámlálhatatlan pusztítások, nem érdekli őket vagy épp kihasználja azt!
Mindez miért? A haszonért. Az elkövetkező nemzedék sorsával mi lesz? Ugyan már, érdekli is ez a haszonlesőket.
Pedig nagy léptekben pusztul a Föld. Mindössze ötven év alatt rohamosan.
Az én gyerekem még halványan emlékszik az évszakokra, de a maiak értetlenkednek a négy évszak hallatán ! Hogy lenne négy? Kettőt érzékelnek már: egy tűzkatlan forrót, s egy, esős, néha havas hideg-meleget.
Mit jelent számukra a tavasz? Kizöldül a természet, s máris nyári ruhába kell bújniuk. Az én tavaszom más volt. Két, három hónapig is tartott, a zord tél után lassan melegedett a nap, csepegni kezdtek a jégcsapok, az utakon kásásodott a hó, majd erecskékben megindult az olvadás. Lassan lekerült rólunk a téli kabát, a sapka, a sál, s előkerültek a vékonyabb tavaszi ruhák.
Mi nyáron hónapokig fürödhettünk, napozhattunk, bokáig érő meleg porban járkáltunk, de este, reggel felfrissült a világ, s óvatosan melegedett , forrósodott a levegő. Most egyből pokoli hőség gyötör mindent, mindenkit.
S az ősz, nahát, az meg úgy elhúzódott, hogy még decemberben is zöldellnek a fák, nyílnak a virágok. S aztán bezúdul váratlanul a fagy, s könyörtelenül elhervasztja az életet.
A tél, a hó pár napig tart, épp hogy sikerül hóembert gyúrni, máris olvadni kezd, nem hallhatják lábuk alatt a csikorgó hó csodálatos hangját, s csak napokig szánkózhatnak, korcsolyázhatnak, mert alig három nap alatt elolvad a tél csodája.
Igaz, a mesében is három nap egy esztendő. De a mi életünk nem mese, a Földön élünk , emberek!
"De a mi életünk nem mese"
VálaszTörlésSzuggesztívan mondtad el, kedves Hajnalka.
Elgondolkoztató sorok!
VálaszTörlésüdv: Szabolcs
Kedves Hajnalka.
VálaszTörlésBár csak tévednél, de sajnos igazad van. És mi, kis emberek, nem tehetünk semmit, akik meg megkísérelhetnének valamit, folyton csak értekeznek.
Tönkre laktuk az egész bolygót, és a felmelegedés ráadásul, tőlünk függetlenül van.
gyuri