Parány
fénygömbök terítenek éjszakát
az
setét fellegtől megnyíló égre.
De
nem festhetik ugyanolyan színre,
nem
festhetik újra színkékre.
Túlnőtt
rajtunk ez idegi nyomorúság,
kezünk
között pusztul el minden apróság,
e
panaszok jönnek, csak jönnek,
arcunkon
összemosódnak a könnyek.
Most
sötétben vagyunk s merengünk,
majd
délcegen meghalunk vagy elmenekülünk.
Szégyenbe
esünk, amit rég nem bánunk,
mert
örömbe esve egyszer már ragyogtunk.
A
baj az, hogy hibáink értettük meg,
miközben
kezünkbe vettük eme őrült könyvet,
ami
elébb békességet tárt,
majd
lakatot kattintott ránk.
Mint
egy zavarodott zárt világ,
recseg
súlyunk alatt,
poros
e pecsét, mi itt maradt,
átívelt
testünk felett,
tudja
ő jól: rosszabb e lelet, mint lehet,
most
már soha nem babonázhat meg,
mert
jönnek a könnyek, csak jönnek és jönnek...
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése