Kapolyi György: A hajnaltündér



Megette a fene az egészet – dohogott a hajnaltündér, és olyan képet vágott, mint aki citromba harapott.
Mióta világ a világ, minden éjszaka végén jövök én, meg a hajnal. Mindig ugyan úgy, és ugyan az. Olyan átkozottul unom, hogy el sem tudom mondani.
Mert ez a monotónia, akit ez szórakoztat, az egy primitív fráter. Annak nincsenek gondolatai, vágyai, fájdalmai és örömei. Az, csak egy üres tok.
Már mondtam is az éjszakának, hogy maradjon egyszer veszteg, ne múljon el, és én sem kell, hogy jöjjek. Remekül szórakoznánk a megdöbbent világ láttán, az embereken.
Micsoda fejetlen kapkodás lenne! Sokan, a végítéletről ordítoznának, megbánva bűneiket, amik hirtelen eszükbe is jutna, mert csak a másokét szokták fejbe tartani, a hajdanvolt szüzek, immár kivénhedt seregei, boldog bizakodással vizslatnák a sötét eget, várva az angyalt, aki megmenti őket ettől a büntetéstől, mert az önmegtartóztatás, szerintük hatalmas erény, amiért jár, az égi jutalom.
Mindenki magába roskadna, gyorsan kibékülnének haragosaikkal, mellüket döngetvén, hogy ők, micsoda szelíd, megbocsátó, jó emberek.
Zúgnának, énekelnének a harangok, a térdükre hullt, megtisztult lelkű emberek tömegei felett, elfelejtvén disznóságaikat, csak arra figyelve, hogy megússzák valahogy az egész szörnyűséget.
 És én, ezeknek hozom minden éjszakát követően a hajnalt, a tiszta napfényt, az első madártrillákat. A friss reggeli szellőt, ami meglebegteti a fák lombjait, és elhitetem velük, hogy na, majd ma sikerül, amíg éltek, minden lehetséges, meg mindennek az ellenkezője is, de az csak a szomszédra érvényes.
Elhitetem velük minden reggel, hogy nagyszerű, ezen az agyongyötört földgolyón élni.
Én mondom, megette a fene az egészet, de csinálom, mert ugyan, mi mást tehetnék?
Most, hogy sikerült kimérgelődni magam, indulok, megérintek üvegpálcámmal mindent, ami ettől széppé teszi az ébredő hajnalt.

A Ttörpe

A nádas szélén üldögélt, levette zöld papucsait, és bütykös lábait belógatta a poshadt vízbe. Kis köröket rajzolt velük, és figyelte a pánikba zuhant csiborok keszekusza táncát.
Hogy ki törpe, és ki óriás, ez nézőpont kérdése. Egy csibornak én, például, egy irgalmatlan méretű valami vagyok, nekem meg ő, végtelenül apró. Én, egy pillantással átlátom őt, teljes valójában, ő, engem csak részleteimben érzékel, szerinte, mindenhatóságom megkérdőjelezhetetlen.
Nem is szólva arról, hogy a törpe, az agyától valaki, nem a teste nagyságától. A tavi óriás például, akit jól ismerek, annyi esze sincs, mint egy csibornak. De fenemód büszke, hogy milyen hatalmas.
Persze megértem, hogy mindenki csak arra lehet büszke, amije van. Ha semmije sincs, akkor arra. Bár aki ilyen fafej, az el sem jut odáig, hogy önvizsgálatot tartson. Ez a sors kegye, mert ha engedné rájönni, hogy mekkora barom, beleőrülne szegény. Hogy én egy törpe vagyok, ez szubjektív megközelítése a ténynek, hogy nem vagyok óriás.
De a testünk mérete, csupán egy állapot, és nem érdem.
Végtelen elégedettséggel lelkében, hanyadtdőlt, és elaludt.



Kép: Kapolyi György alkotása


8 megjegyzés :

  1. A hajnal tündére és a törpe egyaránt kifejtették véleményüket az emberekről. Míg előbbi a leleplező jellemzés ellenére - igaz, mi mást is tehetne - széppé varázsolta a mindennapi hajnalt, utóbbi a gondolatmenete felett érzett elégedettséggel önmaga örömét szolgálta. Te pedig írásoddal olvasóidat szórakoztattad ismét, Gyuri! :d

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Virágos aktod is mulattatott, Gyuri! :)

      Törlés
    2. Kedves Gábor, köszönöm értő véleményed.
      gyuri

      Törlés
  2. Kedves Gyuri,

    Nagyon jó volt olvasni mindkettőt, remekül sikerültek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Noémi.

      Igazán örülök tetszésednek, köszönöm, hogy elolvastál.
      gyuri

      Törlés
  3. "Nem is szólva arról, hogy a törpe, az agyától valaki, nem a teste nagyságától..."

    Bölcs írásod odafigyeléssel kell eovasni.
    Szeretettel gratulálok: Mila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mila.

      Örülök a véleményednek, köszönöm.
      Szeretettel.
      gyuri

      Törlés
  4. Ropantul tetszett mindkét írásod, a törpe nagyon magával ragadott, okosságával, lényeglátásával. Kellene néha ilyen törpés igazmondás az óriásoknak. :D

    VálaszTörlés