Miért nézünk hosszan vissza,
mikor búcsúzunk?
Talán érezzük, hogy többé
nem találkozunk.
Miért feledjük el gyorsan,
amit álmodtunk?
talán tudjuk, hogy álmunkra
nem számíthatunk.
Miért nem vagyunk boldogok,
ha mosolyt kapunk?
Talán már sokszor csalódtunk,
fáj a bánatunk.
Miért fáj, hogy ifjúságunk
gyorsan elszaladt?
Talán sír a sok szép emlék,
visszaint a múlt.
Miért félünk a haláltól?
testünk, lelkünk fáj,
Gyógyulást már nem remélünk,
mégis szép a nyár.
Miért szomorú a versem?
Talán nem tudom,
szeretnék még pár virágot
szedni az úton.
Szerintem a szomorúságot legtöbbször a lelki alkat magyarázza. Annak az érzékeny embernek a személyisége, aki a világot, annak dolgait egyszerre több oldalról is látja, s életében ettől nem tudott felhőtlenül boldog lenni sohasem, vagy többnyire csak igen rövid időre. Hiszen mindig gondolt arra is, hogy örömteli állapotai mulandóak, szinte pillanatok csupán. - Ilyesmin morfondíroztam soraid olvasván, kedves Sarolta. :)
VálaszTörlésAz érzékeny lélek sebezhető, hajlamos a depresszióra és megfelelési kényszer gyötri,sok kudarcot él át - de erről nem tehet - a korral ez súlyosbodik.
VálaszTörlésBelelátsz a lelkembe...