Markovity Radmila: Ezzel a vallomással már rég óta tartozok

Minden pillanat, egy újabbat teremt,
abból következnek a tudatos tettek,
tudat alattival találkozik, összeforr a kettő.
Csodát szült, nekem, Tőled, aki akkor
keringtél az űrben, megismertem a
lehetetlennek túnő valós lehetőséget.
Találkoztunk, bár nem láttalak, de tudtam
az űrből szólsz nekem, ott vagy mellettem
de a tudat alattim elrepült a szavaddal:
NEM, és jött a testvére, a tehetetlenebb, 
mégis folytatta a gondolatod, akaratod
sejtelmesen ott suttogta, nem suttogta
érzékeltette: nem fulladsz. Felébredt
a tudat bennem, és ne haragudj rám
amiért felébredtem, elrontottam jó
tettedet, de nem teljesen, mert nem
szenvedek, tudom meghallod szavam,
meghallod kérésem: legyél erősebb,
jobban higgyél magadban, mert bennem
az életem rámnehezedett, neked feltétel
nélkül hiszek, önmagamról tudom:
lelkemben még vannak zárt ajtók, amit nyitni kell.