Városban járt a szerelem,
hol a hókristály porcukor a háztetőkön,
s hol mégis, máris szennyvíz
egy pehely-pihepötty,
mihelyt szürkeségébe ütközött.
Szürke betontalapzatba s falakba botlik
itt bárki, aki ébredőn elmereng;
a gyors változású, mégis lassú napok között
csak még vakítóbb szer talán a szerelem.
Bohókás rokonát utcán se szívesen látta,
ki pediglen őt mint nevetség tárgya
fűzi fel a létezés láncára
– sajgó libikóka köz-kívánatára.
Mert a városi szerelem sehogyan sem jó mód,
csúcsra se igen járogat, s nem követi jómód.
Amint itt volt, várták, mégis elengedték,
hisz a legjobb városi vendég a távozó vendég.
(Pápa, 2014 tavasza)
Versed után azon töprengtem, Árpád: ha várták azt a szerelmet, miért engedték el? Baj, ha a szürkeségből annyira kiragyog - kirí - egy várt érzés? Szabad oly sokat hagyni az elszürkülésnek? Kérdés kérdés után, de a válasz csak az: menjen az a városi vendég... @-)
VálaszTörlésBevallom, némi és azért határozott életmódítélet is rejtezik e költeményben, ezért tűnhet úgy, hogy túl sok kérdést szül, mint inkább megválaszol. Így próbáltam felhívni a figyelmet - összekapcsolva az ökokritikát az egyik legszebb emberi érzéssel - arra, hogy ez a civilizációs szint szerintem nem kedvez, nem ideális terepe a szerelem kibontakozásának, szerepének üdvös megítélésének és életünkben való elhelyezésének. Köszönöm Gábor a hozzászólást!
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésMindent lebetonoznak a városban, a parkokat is, hol a pad, ahol összebújva szerelmeskedni lehet?
VálaszTörlés