M. Fehérvári Judit: Ars poetica kísérletek

(Megjelent az Agria Folyóirat őszi számában)

Ars poetica kísérletek

                         Gyulaváriné Legoza Vilmának és Dubniczky Istvánnak szeretettel

1.

A vers sípoló lélegzetvétel

alvás közbeni apnoe,

mikor levegőt kanalaz ereidbe

az alagutakon átszivárgó oxigén.

És Neked kell kihajtogatni

a csillagporos éj fájdalmait,

s ekkor már tudod, ebben az

univerzumban egy mélyen

rezonáló pont vagy, és

nem érdekli a fekete lyukakat,

elnyelnek-e majd, ha egyszer

hamvaid őrzik a Te Mindenséged

összes létező kulcsait, hogy mégis

beléjük essenek poraid, génjeid,

ziháló gondolataid az elmúlásról,

hiszen egy isteni terv engedte

csetleni-botlani lépteid, s egyedül

ő érti csak a miérteket is,

mert nem te, hanem ő

a Holnap hegedűse.

2.

Emlékeimben rezignált pokol,
köszvényes mélyén roskadt emlékpor.
Itt felejtettél, Te, ki az Isten vagy,

csak néhány koldus galamb üzeni,

hogy itt az estharang, mert nem

kell tudnom a naplementét, s azt sem

melyik év, milyen hónap és hányadika van.

Gyászol a lelkem, elment a Lányom

oly hirtelen, hogy még a fellegek fodrait

sem érte el itt lent az értelem, s fönt

sem az egykori viharos szerelem,

mi oka lehetett mindannak, hogy

ma sincsen velem.

Persze, az élők mondják, mondják

mindig csak ugyanazt,
számomra még sincsen  megváltó malaszt,

mert  lélekgyötrő bajom sajog, roppan belül.
Már nem bánom.

„Mocsár Zsófia?...” Ki törődik vele?
Egy lány volt, ki egy padra rég sokszor leült,
néha párjával, néha egyedül...

Kezében könyvek zizegtek

-      Ez a öröklét anatómiája – .

Alfons Maria Muchát tréfásan érintette meg,
s míg itt lépkedett kopott térkövek felett,
ő volt a csókok közé szökött rövid kacaj,
mit rég elnyelt az idő, a szmog, s az utcazaj.

3.

Őzike-mosolyú, halk, nyárvégi kert,

Zenit fölé menekülő vándormadár,

Díszlettervezésbe hajló, bölcs szomorúfűz,

Mellemen lüktető Zsófia medál.

Holdfény-hajadat gyermekként kuszálom;

Életre támaszt egy-egy éber álmom.

4.

Csigaház-csöndbe rejtőzött a perc,

vérszegény fűszálak álmodnak harmat-táncot,

darázsként zümmög a nemlét-gondolat,

s a hajnal papnője csillagokat áldoz.

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2018-07-25.