Szürkefarkas

Meleg este volt, amikor Szürkefarkas felébredt. Ásított, vakarózott. Farkas-anyó is ébredezett. A kölykök előbújtak a fészekből, megropogtatták elgémberedett csontjaikat,s máris kergetőzni kezdtek. Szürkefarkas erőt vett magán, felugrott az odú előtti nagy kőre, s onnan vonított az égre.

 Gondos vezér volt. Békét teremtett a rakoncátlankodók között, megvédte otthonát a betolakodóktól.

 Holdas éjszakákon a farkas tanya előtti tisztáson összegyűltek, s az erdő törvényeire tanította a falkát.

- Ne menjetek át a határunkon. Abból baj lehet!

 A mi erőnk a falka , az összefogás.

 Tiszteljétek az öreg farkasokat!

 Embert ölni tilos, mert az bosszút szül!  - értettétek?  

- Igen, értettük ! – felelték kórusban a gyerekek.

- Együtt megyünk vadászni,,s a fogásból mindenki részesül.

- Kié a legelső, legfinomabb falat belőle?  - érdeklődött Lázongó, a nagyobbik gyereke.

- A vezéré, a  falkában elfoglalt rangja szerint. Ez a törvény - válaszolta neki az apja.

-S a második falat? – erősködött a fia.

-A nagyobb testvéredé, Ordasé. A  jó szaglásáért !

 - Ez nem igazság - kötözködött Lázongó.– Én vagyok a testvérek közt a leggyorsabb, én érem el hamarabb a zsákmányt. Tehát nekem jár a második falat!

Szürkefarkasnak már vérbe forgott haragjában a szeme. De türelemmel válaszolt.

 - Igaz, hogy te vagy a leggyorsabb, de ez még nem elég. A szaglás is nagyon fontos.  Ha nem látod a menekülőt, az orrod vezet. S a tied még nem elég erős!

Lázongó dühösen vonított az égre, de nem szólt apja ellen. Csak belülről berzenkedett a törvény ellen.

Telt-múlt az idő, a hold már háromszor hízott kövérre és háromszor fogyott el az égen. A falka gyerekei nőttek-növögettek. Izmaik megerősödtek, karmaik, fogaik egyre élesebbekké váltak. Lázongó az apjához mérte magát titokban.

 Közeledett a nagy vadászat ideje.  A falka vérre, húsra vágyott. Egyik este Szürkefarkas tanácskozásra hívta népét. A holdat épp fátyolfelhő rejtette el, s a félhomályban pattanásig feszült a várakozás. Vezérként az odú előtti kövön kihirdette a vadászatot.

 - Birkanyájat láttam az erdő melletti karámban. Egy Kétlábú meg két komondor őrzi őket. Az számunkra semmiség. Ha ügyesek, figyelmesek lesztek, egy-kettőre finom vacsorát hozhatunk – mondta - majd hosszú üvöltéssel megadta a harci jelt.

 Szürkefarkas szaladt az élen. A falka nesztelenül loholt utána,s a nyáluk is csorgott. Mire a komondorok megneszelték a dolgot,  rájuk is törtek . A birkák fejüket veszítve, össze-vissza menekültek  keserves bégetéssel. De arra a falkavezér egy öreg juhba mélyesztette fogait, s visszafordult vele az erdőbe. A farkasok követték őt. A komondorok harciasan ugattak, a Kétlábú villámokat szórt utánuk, de hiába. Szempillantás alatt eltűntek az erdőben!

 Az odú előtt körbefogták a birkát. Az első falat Szürkefarkast illette meg, majd sorrendben mindegyik farkas megkapta a részét. Jól megtömték a bendőjüket. Mindenki boldog volt, és elégedett.

 - Hol van Lázongó? –neszelt fel Szürkefarkas.

Senki se látta. Nem bizony, mert a lázadozó kölyök különbnek vélte magát a többinél. Esze ágában sem volt követni őket! Szürkefarkasnál is nagyobbra nőtt.  Dehogy alázkodik meg! Megmutatja a falkának. Hazavisz egyedül egy birkát, s leszámol Szürkefarkassal. Ő lesz a Falkavezér!

Letért hát az útról. S amikor apja visszafordult falkájával s a birkával az erdőbe, Lázongó a karámhoz ugrott. Éles fogait belemélyesztette egy juhba! A birka óriási félelemmel vergődött, s kétségbeesve bégetett. Lázongó fogai azonban keményen tartották. Ekkor rárohantak a komondorok. Tépték, harapták a farkaskölyköt. Nem volt más mit tennie, elengedte a birkát, s menekülőre fogta a dolgot.

Ezer sebből ömlött a vére, a kutyák is sokáig üldözték. De megmenekült. Félholtan ért haza.  A falka körbevette, sebeit nyalogatva gyógyítgatta. Lázongó nagyon gyengének érezte magát…

Az odúra némaság borult. A távoli zűrzavar is elcsendesedett.  Lassan elaludt a falka.  Csak Szürkefarkas vonított fájdalmában az égre.

2013. augusztus