Volt egy fényes, büszke hólyag,
hitte magáról, hogy ő Nap.
Ragyogó palástba öltözött,
luxus kocsikkal költözött.
Ablakából integetett,
csókokat szórt, hitegetett,
ígért fűt, fát hólyagoknak,
egy nagy hólyag-birodalmat.
Gurult vele szolgák hada,
de nem értek soha oda,
hol a csodák fákon lógnak,
mézes tejben ring a csónak.
Tüskés utakon döcögtek,
kipukkantak, összedőltek.
Nap-hólyag fénye megkopott,
ahol tudott, még fényt lopott.
Végül csak magára maradt,
szétpattant és földhöz ragadt.
Nap az égen kikacagta,
ezt érdemled, Hólyagocska!
Így jár minden magát féktelenül felfújó hólyag! Tanulságos verseddel valóságos világot láttatsz, kedves Sarolta! :)
VálaszTörlésSokfélék a hólyagok a lufitól a szappanbuborékig - attól is függ, milyen erővel fújják fel őket. Kár, hogy nem szállnak el mindig vagy nem pattannak szét gyorsan.
VálaszTörlés