Tóth Sarolta: Ábránd és kudarc




A létra legfelső fokán állok,
de még magasabbra vágyok.
Kapaszkodom fel a fára,
a fa legfelső ágára.
A kertemből széttekintek,
ha felnézel, neked intek.
A kert az én birodalmam,
érzem, nagy az én hatalmam.
A szélnek is parancsolok,
igazi fakirály vagyok.
Az emberek nem szeretnek,
nem is engedelmeskednek.
Hiába van varázspálcám,
hangom harsogó kiáltvány,
szavaimra nem hallgatnak,
egyre többen fellázadnak.
Egyre gyengül a hatalmam,
kivágják a fát alattam.



2 megjegyzés :

  1. Szomorú sors ez, nincs mit tenni ellene. Ha az emberek nem szeretnek, vége az ábrándoknak... ;(

    VálaszTörlés
  2. Szeretet nélkül nem lehet élni. Legalább magát szeresse az ember. Vannak gyerekek, akiket nem tanítottak meg szeretni - mint a fa sorsa, csak a sikereket követelték tőle, amivel hencegni lehet. / ismerek ilyen embereket /

    VálaszTörlés