Riba Ildikó: Égi ecsettitokban tángáltamszomorú szívedszótlan suhanjlétemnek legyél mankó félig törött támaszvigaszu
Riba Ildikó: FényKöltészeti kávéházban ülveelmerengek magamba merülve.Asztalomra kintről betör a fénya táncos játéka
Riba Ildikó: Őszi emlékKorán jött szeles őszön a hidegkéretlen erővel szobámba betört.Régi emlékem vele rám köszönt,gyerme
Riba Ildikó: Ha hagynátok Hazugságban, kínbancipeltem gyötröttéletem keresztjét.Meghúznám magamkietlen odúban,ha végre 
Riba Ildikó: HiányodŐszönként eszembe jutsz,mikor falevelet kavarsziszegve, szívembe marvakíméletlen szél. Kócolja
Riba Ildikó: Kerítés barna léces kis kerítéshatár szélén körbenézlába mellett búzavirágpipacs nyújtja nyakát köré f
Igaz: a múlt üzenete, hogy mindenre elmúlás következik... Ezzel pedig jó is, ha tisztába jövünk... @-)
VálaszTörlésSajnos, nincs menekvés az elmúlás elől. ;-(
TörlésA gyökerek mélyen vannak, nehéz tőlük elválni, ha kitépik, akkor is fáj, nem tudjuk nem sajnálni.
VálaszTörlésA változatosság pedig - mint mondták a bölcsek - gyönyörködtet. nem véletlenül mennek a fiatalok szerteszét a világban és sokan vissza sem térnek.
Saci, igazán jó a meglátásod, a gyökereink kötnek minket, bárhova vet is a sors. S az utolsó állomás mindenkit szomorúvá tesz. Ahogy kedvenc költőm Jeszenyin írta: "ezek a hullámzó dombok vígasztalják, aki él még".
TörlésSzép ez, Ildi!
VálaszTörlésKöszönöm szépen, Ditta :)
Törlés