Lajtos Nórinak
a kifeszített parki fákra havat lapátol
Isten hamvas lehelete de nem karcol
távoli utakon madárlátta sorompók
a szobám csöndje maradt csupán
éjjelente a pókok csöndhálókat ragyogtatnak
nappal feszülnek fel a keresztfára
távolodó hangjegyek hasítják a felhőket
tejfehér dunnából pelyhedzik a jég
elhagyott padok zokognak a tavaszért
árnyjátékot messze űz a szél
M. Fehérvári Judit
Debrecen, 2021. január 29.
(h)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, Tibor! :-)
TörlésSzép ez a vers! Megrezegteti a bennem feszülő hangvitorlákat. Ilyenkor azt álmodom, hogy a költő hány szemmel néz?
VálaszTörlés