trombitát fúj a végítélet,
utolsót rágva az ő kenyerét,
fal felé fújva leheletét.
Reggel az út vissza lett hajtva,
takaró alatt a lehettem volna,
nem mozdul más,
csak a csend-remegés,
csak a sikoltó el-innen-
felébredés.
Reggel a szobára ráül a vér-köd,
súlyos a szó, ha már megköt,
elszöktél, magad elől,
mások után,
bolygóként keresel
másik hazát.
Reggel a másnap is
nélküled múlik,
patak partján kutyád
elalszik,
árnyékod, lelked,
porhüvelyed,
akasztva szárad
kereszteden.
Sír a versed.
VálaszTörlés