A
hadnagy arca szinte hozzáért az övéhez, de Pokrony József rá sem hederített a
másikból sugárzó gyűlöletre. Azt is némán tűrte, hogy ráerőszakolják a kényszerzubbonyt.
Lehunyt szemmel próbált ismét, utoljára koncentrálni...
Két
arc jelent meg előtte: Csábi Titanilla fájdalmas, halottá merevedet vonásai és
Zsíros Szaniszló kéjtől fénylő, sátáni ábrázata! 20
Kemény
János hadnagy jóllakottan tolta el magától a tányért. Keményné Farkas Sára
aznap is kitett magáért: nincs Donomágiában még egy háziasszony, aki a szokásos
szójakoncentrátum fejadagból ilyen finom vacsorát tudna készíteni.
Kemény
János teli hassal, - egy fárasztó nyomozást lezáró kihallgatással eltöltött
munkanap után – kimerülten aludt el.
Első
álomfázis: mélyálom
fehér
dunna alatt a táj
barna
csupasz karú fák
hópelyheknek
szalutálnak
jéggé
fagyott nyári harmat
csilingelő
jégcsapok
bennük
légbuborék vacog
Dideregve
olvasom a feliratot. Hideg van! Fagyott világ vesz körül. Kékülő ujjaim végig
tapogatják. Hatalmas jégharang. Hang nem jut ki belőle, én sem. Lehet – nem is
akarok. Varázslatos jégvirágminták ékesítik csupa ablak fagyszobámat. Dérterítő
az ágyamon. Kristálydíszes, síkos szőnyegen taposok mezítláb. Egyedül vagyok!
Második
álomfázis: REM fázisú álom
Olvasom,
és újból olvasom a feliratot. Nem értem. Mélyhűtőből kihúzott fejem kocka;
szikrázó hegyes dárdák – egykor göndör, fekete hajtincseim –, ha letörnek,
kopaszodom. Mégis, itt érzem jól magam! Nem tart sokáig... Emlék nyaldossa
körbe jégmárvány koponyámat. Segítség! Mint tiszta víztükörben, egy pillanatra
megláttam önmagam.
Fájt!
Gyémánttűk ridegségével szúr a szívembe a gondolat: szabadság...
Harmadik
álomfázis: mélyálom II.
Nagyot
szippantok a metszőn tiszta levegőből. Keblem bal felén a fagyott motor mozogni
kezd. Meleg lét pumpál szerteszét az ereimbe.
Negyedik
álomfázis: REM típusú álom II.
Éleset
találtam. Piros csepp bugyog elő, amint hozzáér opálszínű kezemhez.
Érzem,
hogy tennem kell! Fehér porrá sercen a jég, amint lassan vésni kezdek.
Elfeledettnek
hitt betűkkel karcolom tele üvegszobámat. ropog a hó, elhalt gally reccsen
egyarcú
itt minden
tékozló
a legtöbb évszak a nagy Évben
csupán
egy: furcsa pásztora a nyájnak
minden
sajgó sebet betapaszt
mire
felderül az élet, s eljő a meleg tavasz
Ötödik
álomfázis: éberálom
Reszketés
fut végig a testemen. Langyos zápor áztatja arcom. Ijedten nézek szét: védett
otthonom pusztulását látom. A szikrázó ékszerdoboz lassan sárcsomóvá görnyed.
Fönt tiszta az ég. Más színű ez a kék! Süti a bőrömet!
Hűvös
verejtékcsöppökbe öltözve veselkedem neki a hegyoldalnak, aminek lábánál
egyszemélyes kis világom megbújt. Új hazámban minden méter veszéllyel les rám.
Csupasz vagyok. Fekete hajtincs göndörödik a szemembe.
Bátorítóan!
Fenn
állok a szakadék peremén. Innen mindent látok! Átsüvít a borzongás a lelkemen.
Egész mezítelen lényem reszket.
Könyörgök
a Legnagyobbhoz: változtasson szürke pocsolyává, mint mögöttem – lent - a
közelmúltamat. Legyek inkább megalkuvó maszat: csak ne lássak! Mit?
A
lábam és a horizont közt, a négy égtáj felé szétterülő jégharangok
milliárdjait.
Ébredés
Kemény
János hirtelen ébredt fel lidérces álmából.
Felesége
szorgalmasan csomagolt, az utolsó simításokat végezte, mielőtt kilépne a lakás
vékony farostlemez ajtaján.
Kemény
lomha mozdulatokkal hányta magára az előre kikészített ruhákat, majd
megreggelizett. Búcsúzkodás nélkül lépett a toronyház tovasiető lakókkal zsúfolt
folyosójára.
Idegesítő
álmát a hűvös reggeli levegő kifújta elméjéből, aktatáskáját lóbálva merült el
Donomágia sugárútjának hullámzó emberfolyamában.
Szombathely,
1989-2016
20Részlet
Vasi Szabó János Donomágiában lemegy a nap (Dunatükör 2015/1) című novellájából.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése