Későre jár, de még megrezzennek
a messzeség lezárt szemein
átnedvesedett pillák.
Talán csak madárraj, vagy a távolság
türkiz hullámaira száradt tintafoltok.
Mozdulatlan szárnyak árnyéka
dorombol a bordás havon.
Lüktető csöndben Időtlen vonulás
közted és köztem a holnap.
Átkutatja a magány kopott zsebeit.
Minden félretett sírásunk
isten kivilágított vitrinébe veszett.
lakatlan izzás:
Egy elgáncsolhatatlan pillanatban
hajadba temetett arcom homálya
megbékül mosolyoddal.
vihar jön, esik. Elejtem magam,
s fekszem, fekszem hanyatt a földnek.
Vézna, veszendő fák közé szorult zuhogás
hallgatózza, ahogy még egyszer
beledobban a szív.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése