Huszonnyolc bomba hullt le az óvárosra,
mind elkerülte, főpostára estek,
az dőlt csak romba, és pár ház szórványosan,
nem tudom, voltak-e egyáltalán holttestek.
Szilvamagforma tér. Kövezett sétányt
fognak közre szemérmes polgárházak,
földszinti élet zsibong, feljebb széttárt
ablakszemen galambok szóváltása.
A dóm, nézd, a dóm! A soktornyú, a véna!
Kívül doboznyi, belül elképesztő.
Kőporos szentek közt vésők purparléja
peng, megújul a lélek–szemfényvesztő.
Kis dóm, kis park, kis színház libasorban.
Szökőkút emelgeti vízpálcáit
ritmusba, fénybe, dallamokba fontan,
hogy bámulnám csillagos napzártáig.
Útcsücsökből kis ér szalad középre,
történelmet néz, bújik a kanálisba,
föld alatti múzeum áll fölébe –
bronzember pislog – semmi se banális ma.
Paprikás szaft a húson, kapúszta, knédli,
- e nagy trió magára nem maradhat,
sört ide! – néz a lány, a magyart nem is érti,
de mi mást hozhatna egy víg csapatnak?
Sarok után csak konok hátát nézem,
perzsel a nap, apadnak árnyai,
virágözönben ül talpig vasból kis téren,
lélek-vitatársat vár Márai.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése