Cigarettám füstje
szeretve úszik belém,
kifelé reppenve
köröket terít elém.
Vörös fényárban
úszva
repül, mint
szenvedély, a kétely.
Tudom, mi az, mi
megtér és siet vissza,
ezer erőt sugallva,
néha csinál belőlem
megváltót
vagy gerinctelen
bűnbánót,
piheként pihen meg
ujjaim fölött,
túlszárnyal rajtam,
s fentről rám röhög.
Viszolygást lök,
mert belőlem származik,
tehetek bármit –
vihog csak hajnalig,
és tovább kacag e
szakadt darab,
mert része volt
testemnek,
s páráját hányta
ablakára megvakult szememnek.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése