Volt egy fényes, büszke hólyag,
hitte magáról, hogy ő Nap.
Ragyogó palástba öltözött,
luxus kocsikkal költözött.
Ablakából integetett,
csókokat szórt, hitegetett,
ígért fűt, fát hólyagoknak,
egy nagy hólyag-birodalmat.
Gurult vele szolgák hada,
de nem értek soha oda,
hol a csodák fákon lógnak,
mézes tejben ring a csónak.
Tüskés utakon döcögtek,
kipukkantak, összedőltek.
Nap-hólyag fénye megkopott,
ahol tudott, még fényt lopott.
Végül csak magára maradt,
szétpattant és földhöz ragadt.
Nap az égen kikacagta,
ezt érdemled –Hólyagocska!
Atyavilág!
VálaszTörlésDe hány ilyen hólyagocska van, és hipnotizál tömegeket!
És a sok birka, aki valami csodát remél, mindig új hólyaggal találkozik élete folyamán, és bedől, nem tanulva az előzőkből semmit.
Ez valami karma lehet, azért ragadnak bele saját butaságukba.
Gondolatébresztő a versed.
gyuri