Kapolyi György: Hasznos tanácsok élőknek



Kerüljétek a magatokkal való találkozást. Egyrészt nem társaság, másrészt nincs értelme. Persze lehet forszírozni a dolgot, de jó nem fog származni belőle. Mert mindent lehet forszírozni, ez olyan, mint a tűzokádó sárkánnyal találkozni. Az első rémületet követően rájöttök, hogy végső fokon csak egy buta hüllő, akit ti ruháztatok fel extrákkal.
Nehezíti a helyzetet, hogy nem haragudhattok rá, mert ti követtétek el a hibát.
Ha az ember önmagával szembetalálkozik, óhatatlanul ráeszmél, hogy csak egy buta emlős, aki hatalmasan félreértette saját magát. Még a sárkány tisztessége sincs meg benne, mert úgy okádik ezek után tüzet, hogy vélt –kikiáltott bűnbakja perzselődjön meg.
Nem képes vállalni saját baklövéseit, csak úgy tud újra hibázni, ha minden kudarcáért valakit felelőssé tehet.
Szelektál. Van feloldhatatlan, és bocsánatos bűn. Bocsánatos az, amit ő követ el. Világos és áttekinthető logika, bárki azonnal megértheti.
Mert a szabályok lényege a közérthetőség.
Továbbá hajlamosak vagytok fontosnak érezni magatokat, holott csak fontoskodtok. Magatokat mindig fontosaknak ítélitek meg, másokat viszont kizárólag fontoskodóknak. Hát igazatok van. Nem tehettek róla, hogy ez az igazság. A - finoman szólva dús Mancika szerint, a Gizi fertelmesen kövér. Nagyon nem mindegy egy ítéletnél, hogy milyen a nézőpontunk. Ha olyan, akár látszhat úgy is. Lényeg, hogy mi meg legyünk elégedve a kritizált látvány beesési szögével. Meg is tudjátok oldani. Van benne gyakorlatotok. Fontos, hogy sose legyen lelkiismeret furdalásotok. Elveszítenétek a fajtajellegeteket, ami hatalmas hiba lenne. A fajtajelleg meghatároz, hiszen attól fajta a fajta. Na meg soha ne hagyjátok magatokat befolyásolni. Ha a véleményetek hibás legalább a tiétek. Szóba sem jöhet holmi plágium. Nagyon lényeges. Ha netán egy más véleménytől befolyásoltatva módosítjátok a meg lévőtöket, az kész hitelvesztés. Azt fogják mások hinni, hogy bizonytalanok vagytok. Micsoda szégyen lenne!
Mert ezekre a másokra oda kell ám figyelni. A bizalom alapja, a gyakori ellenőrzés. Éberség van!
Ha rosszul ítéltek, és baj lesz belőle, hát Istenem… Minden csoda három napig tart. Majd elfelejtik.
Nem szabad semmit mellre szívni.  Attól, hogy botrányosan melléfogtok, nem is ritkán, attól még lehettek nagyszerűek.
A nagyszerűség, valahol a tökéletesség közelében gubbasztó lírai fogalom. Semmi köze a tévedéshez. Ez a tény, bátran nyugtasson meg benneteket.


Kép: Kapolyi György alkotása


7 megjegyzés :

  1. Nahát, hogy ilyen a fajtajellegünk! De az biztos, hogy a felsoroltak nagyon ülnek: az ember csakugyan magát félreismerő, félreértő, sőt önáltató lény, fejlett bűnbakteremtő készséggel. És igen, mások hibáznak, ők a felelősek, míg mi a fontosságot, a nagyszerűséget képviseljük - történjék bármi... Tetszett, de - értelemszerűen - nem nevettem harsányan, Gyuri! :-d

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gábor.

      Legalább olyasmiket írnék, amin én tudok röhögni, de ezen nekem sem sikerül.
      Köszönöm gondolataidat.
      gyuri

      Törlés
  2. Kedves Gyuri,

    Igazán tetszett írásod, érdekes volt elgondolkodni rajta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Noémi.

      Köszönöm olvasásodat, és véleményedet.
      Egyetértünk.
      gyuri

      Törlés
  3. Kedves Gyuri!

    Az árny oldalról közelítetted meg a témát ironikus stílusben.

    Szeretettel gratulálok: Mila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mila.

      Köszönöm, hogy meglátogattál, és örülök a véleményednek.
      Szeretettel.
      gyuri

      Törlés
  4. Komoly megállpaítás, hogy a "bizalom alapja a gyakori ellenőrzés". Lehet, hogy így is van. Az önmagunkkal történő találkozás időnként kellemetlen lehet, valóban. :) Elgondolkodtató írás :)

    VálaszTörlés