Kapolyi György: Az összefüggéstelenség szépségei2




A mindennapok folyamatos eseményei azért lehetnek folyamatosak, mert minden mindennel összefügg. Ez persze így nem igaz, de ezen áligazság rá van kényszerítve a dolgokra, különben nem kiálthatnánk ki folyamatnak.

Márpedig ha bevalljuk, az események, epizódok, apró-cseprő történések önálló egységet alkotnak, akkor nem beszélhetünk többé összefüggésekről, és azonnal belezavarodunk az egész eseménydömpingbe.

Még szerencse, bármit hiszünk, a dolgok tőlünk függetlenül haladnak a maguk útján. Nem beszélhetünk összefüggésekről, legfeljebb az összefüggéstelenség szépségeiről, ami azért lehetséges, mert össze nem függő dolgokat összefüggőknek kiáltunk ki.

Ez a tettünk valahol igazán kedves hazugság, ennek köszönhetően egy új fogalom született, aminek van valós alapja. Ez részünkről egy nemes gesztus -egyből érthetővé teszi az érthetetlent- és jól is hangzik. Mert a hangsúly a könnyen érthetőségen van, nem a valóságon. A valóság az, amit annak hiszünk. A dolgok összefügghetősége logikusan magyarázható, két történés között a híd működik, de ez nem jelenti azt, hogy így is van. Valójában nem tudjuk, hogy mi, és hogy igazán, egy művi teória nélkülözhet minden realitást. A realitással amúgy sem mennénk semmire, az csak lehangol, amire nincs szükség. Az összefüggéstelenség az, amiben van az egyénnek beleszólása kreativitásától függően. Kiszínezhet, átalakíthat, hozzátehet és elvehet, Az összefüggéstelenség mindent áthat, már-már művészi vénákat teremt, alkotó fantáziákat támaszt fel, van saját logikája, amit érezni és nem érteni kell. Egy nagy kirakós játék, ahol az egyén érvényesülhet, engedi játszani, megélheti a létezés gyakorlatának szabadságát.

Mert hajlamosak vagyunk verdikteket gyártani, amitől egész életünk szabályozottá válik, egyben gépiessé, és unalmassá. Nem jut szóhoz a versenyző, elmagányosodva elszürkül. Ha sikerül felfedeznie  az összefüggéstömegek között az összefüggéstelenség szépségeit, akkor megmenekül. Ez, a kreatív agyak paradicsoma, a szabadság kertje, a szellem gátak nélküli száguldozásainak egyetlen helyszíne.

Mert lehet, hogy kerek a földgolyó, de nem a világ, az csak egy érzékelhető meglévőség, míg a golyó tapintható tény. Nincs is benne semmi izgalmas.

Az összefüggéstelenség elfogadható és befogadható, az önmegvalósítás talaja, maga a zene és szépség. Nem kell bizonyítani és érthetővé tenni semmit, számtalan variációjában felépíthető vele a kinek-kinek igazsága, amiben elfogadható számára önnön létezése. Ez, az egyetlen igazság, ami számít. Az összefüggéstelenségnek emberi léptékei vannak, nem fedi tudományoskodó homály, engedi magát értelmezni, és ezt feltételek nélkül teszi. Persze neki is megvannak a maga összefüggései, de ebből sok van és variálható. A mássága az, amit a bölcsek nem értenek, és hiúságukban nem tudnak elviselni. Ezen azért nem lehet segíteni, mert nem tanultság, hanem intelligencia kérdése. Ami pedig nincs, az nem is lesz.

Az összefüggéstelenség szépségeitől színes a világ.

Ha nem romlik el és nem válik összefüggővé, még marad keresnivalónk.


                        
Kép: Kapolyi György alkotása



12 megjegyzés :

  1. Nagyon ötletes, kedves Gyuri. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tibor.
      Apám, egy szájsebészeti témában, a bíróságon, szakértőként volt jelen.
      A magyarázat végén, azt mondta az egyik - gondolom álnok ülnök női hölgy: Nem lehetne szakszerűbben? - Kérdezte.
      Apám válasza, dehogynem, de akkor nem fogják érteni...
      Ilyenek az emberek. ha valamit nem képes követni, azt mondja, ez igen, ez valami.
      Mert a hölgy megszokott logikai rendszere, másként működött...
      Köszönöm, hogy olvastál.
      gyuri

      Törlés
  2. Kedves Gyuri,

    Erről az oldalról nézve egyszerűbb, mert nem kell okokat keresgélni és mindent meg lehet magyarázni vele:)
    Tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Noémi.

      Igen, szerintem fontos, hogy úgy közelítsünk a meglévő gubanc helyzetekhez, hogy ne terheljen idegileg túl.
      Ez, önvédelem, ami indokolt.Minden megközelítés kérdése.

      Köszönöm, hogy olvastál, és megírtad a véleményedet.
      gyuri

      Törlés
  3. Biz így a legmegnyugtatóbb az élet: zajlanak események a világban, megtörténik sok minden körülöttünk, velünk is, de minek firtatni okát mindennek! Hát még láncolatot teremteni a vélt okok, s az újabb történések között... Mert milyeneket is képes létrehozni az agy! Elfogtak egy főterroristát a minap is, aztán jöttek a feltételezések, hogy az utána bekövetkezett szörnyű merényletek az elhárítás e sikere miatt, bosszúból (!) következtek be. Mintha amúgy nem lenne gaztevőknek éppen elég motivációjuk a félelmet keltő akcióikhoz... Igazad van, Gyuri, ezt a világot az érthetetlenség és összefüggéstelenség nagymértékben színezi...
    Rajzod is éppen a sokféleség esélyére példa. Mint olvasható, a címe: Csodavárók. Gondolhatjuk például, hogy egy idő után megjelenik valaki, s közli: a mai csodatétel elmarad, tessék hazamenni. B-variáció: mindenki szemből vár a nagy dologra, de látjuk ám, itt a végén valaki felénk fordulva néz. Ha a kabátját tekintjük: mintha fordítva lenne nyakán a feje, vagyis ez az ember maga egy/a csoda, akit mégse vesznek észre. C-lehetőség: az is lehet, hogy ez az ember felénk tart, csak fordítva van a kabát rajta, s te Gyuri jót nevetsz a találgatásokon... És folytathatjuk az összefüggés-keresőket megtréfáló további ötletekkel... :d

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt jól végiggondoltad Gábor.
      Jó példa a terrorcselekmény, kontra Európa. Szép gondolat, a ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel szlogen, garantálja a megtámadott bukását. Egy háborús helyzetben, csak a statárium az érvényes. És ezek az elpuhult, holdban élő zsenik, már már belefulladnak a saját hülyeségeikbe, és belehal sok száz vétlen ember holott nekik kéne.
      Hát, ezek az összefüggéstelenségek szépségei...
      Úgy állok a világban, mint Pier Bezuhov az üteg tüzelő ágyúi között, és úgy nem érti az egészet, ahogy van.

      Köszönöm értékes véleményedet.
      gyuri

      Törlés
  4. Mennyire így van , kedves Gyuri . A minden összefüggő elméletek hamis útra terelőek. Lásd a dicső közel múlt újjongó dicsőítő , hamisságát, a jelen mindent összefüggő magyarázatai a( migráns), stb. Tetszett, mint mindig. Hajnalka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajnalka.

      Örültem szavaidnak, Lassan ott tartunk, hogy az sem igaz, amit kérdeznek. Ott tartunk, hogy lassan azt sem hisszük el, amit látunk.

      Köszönöm, hogy olvastál.
      gyuri

      Törlés
  5. Tudod kedves Gyuri én ezt érzem írásművészetnek, amikor egyetlen szó okán, képes valaki egy egész oldalnyit kiadni a keze alól irigyellek, nálam mindig peregni kell az eseményeknek. Jó néha én is elmerengek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ibolya.

      Nagyon köszönöm kitüntető véleményedet.
      /De aki sok oldalúan, és jól ír, az Te vagy./
      gyuri

      Törlés
  6. Írod az áligazságokat, és mennyire igaz. Szinte közhelyszerűen felkapják, erjesztik úton-útfélen, és bólogatnak, egyetértenek vele. S ebbe az a legszebb, még csak gondolkodni sem kell. Nem kell összefüggéseket keresni, mert minek. Csak tunyán ismételgetni, és bólogatni. Tudnak-e az ilyen bólogatók önmegvalósítani? Elgondolkodtató az írásod, tetszett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildi.

      Sokak, nem is jutnak el odáig, hogy akarjanak ön megvalósítani.
      Esznek, isznak, kakilnak.
      Ennyi.
      És miután mind büszke valamire, akinek végképp nincs mire, az arra...
      Bolond egy világ.
      Köszönöm látogatásodat, és véleményedet.
      gyuri

      Törlés