Farda József: Hajnali város



Valahogy úgy alakultak a dolgai, hogy sohasem barangolt a hajnali városban. Most azonban, zsebében egy csomó szabadidővel, ott koppantak a léptei, az éjszakát búcsúztató macskakövein.  Sikátoros utcán bandukolt a város szíve felé. Orrába belopakodott a friss kenyér illata. Ahogy befordult a sarkon megpillantotta a csábítót, cégtáblája szerint „Nosztalgia pékség”-et. Belesett a tenyérnyi kirakaton, bent egy fehér köpenyes töltögette fel az éhes kosarakat, csupa finomsággal. 
Mögötte léptek hallatszottak, így hát a rajtakapott továbbindult. Visszafordult. Egy szegényes ruházatú érkezett, odament a bucik házának ajtajához és felemelt egy odakészített zacskót. Tétova mozdulattal beintett az ajtóüvegen, és továbbállt. Ő is folytatta az útját, a még alvó kirakatok között.  Távolabb, sárgás fény vetődött az utcára. Ahogy odaért, a sarkig tárt ajtó odavonzotta a tekintetét. Odabent egy öreg antikvárius porolgatta a könyveit, miközben nagy szeretettel beszélt hozzájuk. Nem akarta megzavarni  az intimitást, így észrevétlenül beleveszett a sötétségbe. Azért még elolvasta a cirádás betűkkel mívesen megírt ajtófelettit: „Bagolyfészek” Elmosolyodott, hogy mennyire eltalált név ennek az ódivatú varázsboltnak. Sajnos, hogy ebben a világban már nincs becsülete a könyvnek, pedig semmihez sem hasonlítható élmény belelapozni egy öreg, sok mohó, tudni vágyó szemet látó soklapúba. De a modern világ máglyára vetette a létező legnagyobb találmányt, helyette félszavakból álló villódzó négyszögletűre bízta az egyre sekélyesebb felnövőket. 
A város íratlan szabálya, hogy előbb-utóbb minden út a főtérre vezet. Így hát a gondolataiba feledkezett egyszer csak ott találta magát. Leült egy padra és körülnézett. Régi épületek terpeszkedtek egymás mellett. A leghivalkodóbb, a térség ügyes-bajos dolgait intéző volt. Az éjszakát díszkivilágításban élvező, büszkén nézett körül a nála kisebbekre és szerinte kevésbé fontosakra. A szembe lévő padon ekkor vette észre a jólelkű pékség kosztosát. Időközben kibontotta a szeretetcsomagját, és csendben eszegetett. Körülötte galambok sokasága leste a finom, friss lepottyanókat.  Minden, második falat közöttük landolt, amit heves szárnycsattogtatás és hurrogás közepette próbáltak megszerezni maguknak. 
A térre egy álmos szemű anyuka érkezett, a törpeneveldébe igyekvő tartozékkal. Az eddig egykedvűen bandukoló félméretű, a galambokat meglátva felélénkült, és közéjük vetette magát. Minden reggeli rituálé lehetett ez, mert a szárnyasok rutinosan tettek egy kört és már újra morzsaközelben voltak. De a feneketlennek látszó eleségforrás kiürült és egy szemétkosár mélyén, összegyűrt gombócként végezte. A galambok csalódottan továbbtotyogtak, a zacskó gazdája pedig elindult a semmibe. Néhány madár gombszemével reménykedve felé tekingetett, aztán csalódottan tovarepültek. Ekkor, ugyanis hangos ordibálás zavarta meg az eddigi idillt. A nagyobb hangerő valószínűleg a bőr alá bevitt maligánfokoknak köszönhető mellékhatásra fogható. Levetkőzve gátlásaikat a társaság két hím tagja, nagy röhögések közepette megtisztelte a tér közepén álló lovas szobrot, majd valami ismeretlen slágerszámot artikulátlanul ordítva továbbdülöngéltek. Már régen eltűntek, de távolról még hallatszott a vernyákolásuk. 
A város lassan ébredezett, az utca megtelt munkába sietőkkel, az élet újra felpörgött a napi megszokott ritmusára. A díszkivilágítás fényei kialudtak, a sötét helyét felváltotta a hajnalpír.  A kis boltok ajtai szélesre tárultak, hívogatva a betérőket. Az utcákat ellepték a szürkearcú, szomorú szemű emberek. Ő is felállt, elvegyült. Ezt az arcát már sokszor látta a sokakat magába fogadónak. Hömpölygő embertömeg, zaj, türelmetlen autók és buszok, dolgukat végző kutyák, a forgalmat az ablakukból figyelő öreg mamókák. 
Lassan távolodott a számára idegen közegtől. Hazaért a csend szigetére, az otthonába. A kutyája farkcsóválva rohant elé, orrát a kezéhez dörzsölte. Bement a házába, majd kilépett az erkélyre. A Nap már aranyban fürdött, ma lemaradt a napfelkelte látványától. Arra gondolt, hogy a városban, ha egy gyerek olyan helyre születik ahol a kocka épületek eltakarják előle ezt az élményt, úgy jár, mint a csiga, aki az út rossz oldalára született: soha nem jut át a másik oldalra. 
Szegényebb lesz, mert elveszíti kapcsolatát a természettel, és az elkövetkező nap megújulási élményével.    


1 megjegyzés :

  1. Érdekesen írtad le a hajnali várost, kedves József. Jól adtad vissza a korán kelő / későn fekvő emberek viselkedését, a galambtársaságot. (Kár hogy nálad eddig nem olvasott kifejezésmódot tapasztaltam: soklapú, ajtófelettit, négyszögletű, félméretű stb. Soknak éreztem egyszerre. Néhol jobb lett volna rövidíteni, például: "... maligánfokoknak köszönhető.")

    VálaszTörlés