Kapolyi György: Élet



Közvetlenül, a születés utáni, és a halál előtti állapot. Csak erről a rövid, irreverzibilis időszakról szokás nyilatkozni, az ez idő alatt történő eseményekről. Azt ezt megelőző időszakot nem szokás feszegetni, de az életet követő ködös helyzetet, annál inkább. Állítólag, a más világ, ahová kerül az ember, valami olyasmi, ami nem produkálja a valós lét helyszínén tapasztalt igazságtalanságokat, egy testetlen, lebegő időszaka a léleknek.
Az eltűnt évszázadokban, már íródott rengeteg könyv, kinyilatkozás, a távozás utáni helyzetről, amit komolyan is vett az olvasó. Mert nem volt bátorsága belátni, hogy ezek a sorok, egy szintén tájékozatlan ember, szorongásának termékei.
Mert, amit ember tudhat, azt tuja is, amit meg nem, azt sosem fogja megtudni.  A rengeteg de, ha, mert, kataklizmájában, kiváltódott félelem szavai, ezek segélykiáltások.
Súlytalan lebegés, fényben emelkedő lélek, a szeretet, és megértő türelem kavalkádjában feloldódás, valami csodálatos elégtétel, a földi lét nehézségeiért.
A lepusztult, holtra fáradt ego diadala.  Ami biztos, az ember van, aztán nincs.  A többi, gyógyírnak szánt mesébe illő történet.
Az  igazság, hogy siketen és vakon, végigbukdácsoljuk  fizikális létünk sokszor nagyon nehezen járható útját, mire el tudunk tűnni, a függöny mögött.
Ez, a kanossza járás nem lenne olyan kiábrándító, ha nem tennénk egymás számára azzá. Ez, az egyén önértékelésének hibájából adódik. Különbnek, többnek, és értékesebbnek tartjuk magunkat másoknál, bebeszéljük magunknak, hogy a mi igazságunk az igazi. Ezt, ráerőszakoljuk másokra, és kész a baj. Az „Igazság” egy relatív fogalom, legfeljebb, kinek -  kinek igazságáról beszélhetünk. A sors igazsága, merőben más, mint az emberi igazság. De Ő, az erősebb…
Ha ember, az emberekért tett valaha – valamit, azt, elpusztították, és szentként tisztelték emlékét a továbbiakban. Persze, a mártírelismerése után, sem változott semmi. Mindig ugyan abba a gödörbe lépünk, nem tanulván, semmit.

Íme, az ember…


Kép: Kapolyi György alkotása


3 megjegyzés :

  1. Igen, Gyuri... Létről, halálról fejtettél ki mondhatni teljesen igaz gondolatokat. (Azért nem írom száz százalékra, mert nem akarok ellenkezni egyik fentebbi mondatoddal, hogy amit ember nem tudhat, "azt sosem fogja megtudni". :d Ami tény: az ember különféle módokon megnehezíti társai számára az életet, s nem változtat felfogásán. Valóban sokan gondolják úgy: jár ezért a kárpótlás, halál utáni "emelkedés". Legyen ez hát a remény! (Melyről II. Ramszesz mondta: "Soha nem hal meg, csupán elfelejtődik.")



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, valójában, csak sejtegetek, ugyan úgy nem tudok semmit, mint mások - kedves Gábor. II. Ramszesz, valahol meglepően bölcs volt, örülök, hogy megemlítetted, ezt a mondását nem ismertem.
      Az ember, remél egy igazságos folytatást, ami sok mindenért kárpótolja majd. Aztán, meglátjuk.
      Köszönöm gondolataidat.
      gyuri

      Törlés
  2. A lepusztult, holtra fáradt ego diadala. Ami biztos, az ember van, aztán nincs. A többi, gyógyírnak szánt mesébe illő történet.

    Kedves Gyuri, így érzem ez a sava borsa az írásodnak.
    Szeretettel gratulálok: Mila

    VálaszTörlés