Kapolyi György: Viselkedési szabályzat 2.

Siker

A siker az egyetlen, ami ritkán adatik meg, és a legnehezebb elviselni. A sikeres ember, annyit szenvedett a cél érdekében, hogy mire rávirrad az áhított nap, már elnyomorodott lélekkel, és szétzilált idegekkel, dög kimerülten hallgatja sikerének zajait, úgy nézi a körülötte hullámzó lelkeseket, mint egy filmet, ami bármikor megszakadhat.

Úgy áll a kör közepén, mint Bálám szamara, mintegy álomban sodorják az események.

Hirtelen tele lesz barátokkal, szép nők ölelgetik gratuláció címén, olyan rokonok, akik hülyének nézték egész életében, és le sem szarták, most fetrengenek a szeretettől, és jóindulattól.

Megjelennek a kölcsönkérők, többen felkérik keresztapának, ő meg csak egy bűvöletben tántorog, és kapkodja a levegőt, szorong, és kételkedik. Aztán hamar hozzászokik. Kezdi elhinni magáról, hogy kivételes lény, szinte egyedülállóan lenyűgöző. Pózolni kezd,  mindenben kiváló, és van mindenről véleménye, ami megfellebbezhetetlen bölcsességen, és lényeglátáson alapszik.

Ő a nagy orákulum, a guru, könnyekig meghatódva magától, egészen eltorzult pszichével.

Szenved, hogy nincs egy ember a környezetében, aki méltó társ lehetne akár egy kártyapartihoz, aki megérdemelné az Ő jelenlétét, hogy mesélhesse majdan az utódainak, hogy ismerte a nagy őt.

Elvakultságában nem is gondol rá, hogy elsodorhatja egy következő hozzá hasonló begőzölt indivídum, hogy egyik napról a másikra nem ő a király, és egy hét múlva azt sem fogja tudni senki, hogy él.

Legalább olyan értetlenül és bambán áll az üres térben, mint mikor rátört a siker.

Már nem képes elfogadni azt az eredeti állapotát, amiben kezdett, és nem is érezte magát rosszul, dicső emlékeibe kapaszkodva próbál élni, ami hosszú távon nem sikerül.

És tényleg, egy ön meghasonlott szerencsétlen lesz belőle, aki emelt fővel, és idült mosollyal sétál naphosszat, visszaélve a tapsokat és ünneplést.

Mert nem tudta, hogy okos embert a siker nem elsodor, csak óvatossá tesz.

Kép: Kapolyi György alkotása