Mosolyod akár a bársony,
rám borul majd egy holdsütötte
fényes éjszakán.
Fáj a csók, fáj a vágy!
Porrá hullott az ifjúság,
hervadt virág.
A hangod dallama álmom,
muzsikál ma is holdas éjszakán.
Messze száll, visszajár.
Egykor perzselő szenvedély,
sötét ma már az éj.
Lágy hajad fekete selyme
gyászlepel emlékek koporsóján.
Sír a vád, néma szád.
Nélküled múlt el az ifjúság,
halott lett a világ.
Mosolyod álmomban látom,
simogat, akár a bársony.
Az éjszakát epedve várom,
nosztalgiázom.
Így megy ez: perzselő szenvedéllyel, idővel nem gondolva, lobog az ifjúság, aztán elmúlik minden... Magányos emlékezéseddel szépen idézted a múltat, s Őt, kedves Sarolta... :)
VálaszTörlésEzt a verset egy olyan dallamra írtam, amit akkor hallgattam , amikor az első szerelem boldog rabja voltam tizenöt évesen.
TörlésAz emlék messze már, de a dallamot most is hallom magamban.
Így megy ez: az egykor írt verset elővéve idézted fel azt a soha vissza nem térő múltat, kedves Sarolta! (Már a dallam mellé, ami most is él benned...) :>)
Törlés