Tóth Sarolta: A csend hangjai



Csenget a csend - és üres,
nyugtatja fáradt lelkemet.
Álmodik a fájdalom,
sós cseppekkel áztatom.

Szememből a könny szivárog,
mély ráncokkal teli árok,
szenvedés véste és bánat,
átok verte már anyámat.

Zaj zavarja meg a csendet,
Merengésből ébredezek,
nem nyalogatom sebemet,
idők múltával beheged,
csak a szívem marad üres.


2 megjegyzés :

  1. A fájdalmakkal teli múlt bizony meghatározza az ember beállítottságát, napjait. Nehéz tenni ellene, s ez akkor is így van, ha az ember igyekszik nem visszagondolni keserű emlékeire. Üres a csend, üres a szív - az elhagyatottságot tükrözik e sorok, kedves Sarolta. ;(

    VálaszTörlés
  2. Tanács: csak a szépre emlékezzünk! Vannak, akik képesek erre, de sokan vagyunk, akik nem. A "pozitív gondolkodás" isteni ajándék, a hívők kiérdemlik, a ráció hívei nem.
    Másokat lehet szeretni üres szívvel is, de önmagunkat nem.

    VálaszTörlés