Bige Szabolcs: Három skicc (Vasárnap délelőtt, Kuli bácsi, Tessék nekem eladni)



Vasárnap délelőtt, hétágra süt a nap, a kis vendéglő kiköltözött az asztalaival a járdára. A virágládákkal az úttest felét is elfoglalta, a gépkocsik csak éppen, hogy elfértek. A gyalogosok a fal mellé lapultak, ha vaj egy elhaladt. Egyszerre a sarkon egy kisteher kanyarodott be, de sehogy sem tudott a virágládáktól elférni. Sógorommal néztük kis ideig, mit kínlódik. Sógor odaállt segíteni, integette, hogy most jobbra, most balra, most kicsit vissza. Ahogy ilyenkor szokták a sofőrök. Segítenek egymáson, ahogy tudnak. Húgom is ott álldogált, s érdeklődve figyelt. Aztán megunta az idétlenkedést, odalépett és arrább húzta a ládát, ne legyen útban.
-.-
Kuli bácsi mindig éjszaka érkezett. Anyuka tudta, mikor jön és megvetette neki az ágyat a nappaliban. Egy csővázas turistaágyat. A bácsi nyugállományú ezredes volt, fiatal korától katona, fegyelemhez szokott, parancsnak engedelmeskedő ember.
Az éjszakai vonattal megjött, elvette a szokott helyről a kulcsot, bement, pizsamát húzott és lefeküdt. Ahogy az ágy fejrészre leült, az ágy összecsuklott, de ez őt nem zavarta, úgy is belefeküdt. Igaz a feje lelógott, de hát mit lehet tenni?
„Húgom megmondta, itt kell aludnom, s itt is alszom!” – gondolta, s nem zavartatta magát.
Így találtunk rá reggel, mikor bementünk hozzá köszönni. Csak kacagta, hogy mi szörnyülködünk… 
-.-
- Tessék nekem eladni azokat a vázákat!
- Mennyit adsz értük?
- Ötvenet darabjáért.
- De fiam – szólt közbe anya -, azok megérnek legalább százat!
Így bíztatott engem a drága! Neki a becsület mindig többet ért a haszonnál…




5 megjegyzés :

  1. Emlékezetes adalékokat írtál meg, kedves Szabolcs! Az elsőben a lényegeset vette észre a húgocska, a másodikban a szófogadó katonaparancsnok esetét látni, aki nem keres más megoldást. A harmadik a (látszatra) legkülönösebb: ha többet ér a váza, hát többet ér, ez tényleg becsületbeli dolog, szóba sem jöhet itt haszonlesés! :>)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm értékes meglátásidat!

    VálaszTörlés
  3. A három történet a nőket is dicséri. A húgocska gyorsan megtalálja az egyszerű, praktikus megoldást, a bácsi mindent elfogad, a váza az eladónak többet ér, de van alku, amit szokás alkalmazni.
    Életünk mozzanatai és embertípusok - bölcs megfigyelés, idős emberek "tehetsége"

    VálaszTörlés
  4. Kedves Karolina!
    Úgy tűnik, három egymástól különböző történet három különböző emberről szól három kis felvillantásom. Pedig az egymásra figyelésről szólnak és egymásra figyelő emberekről.
    Üdv: Szabolcs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát így is fel lehet fogni, hogy egy ember figyel hármat - a költő.

      Törlés