Apám a Föld, anyám a Hold,
az ősi vonzalom
összetapasztotta őket,
mint mágnest vashalom.
De szakítatlan kötést is
megtépáz az élet!
Halál tarolta, s lett apám
földbe bukott lélek.
Világából kiszakított
tétova, kerengő Hold!
Istent játszott muszájból, hisz
menedék, oltalom volt!
Anyám holdsarló formává
alakult, pengeéles
akarata gyámoltalan,
fásult riadtságé lett.
S a fészekaljnyi sok utód
szétszéledt a világban;
kis csillagok lettek az ég
baromfiudvarában…
Bármit írunk, mondunk, a család áll minden mögött. Nem tudsz elvonatkoztatni eléggé, mindenkor érzed a szeretteket, téged szeretőket. Így éreznek majd téged is, az utánad, a veled jövők, kik mint "fészekaljnyi sok utód" jelennek meg versedben is, kedves Irén...
VálaszTörlésKöszönöm, Francis. Bár az én utódaim is úgy emlékeznének majd rám, mint amilyen elnéző szeretettel én az őseimre.
TörlésReménykedsz, de bizakodj is, kedves Irén... :)
Törlés