Csak csont és bőr és fájdalom,
inkább a halált vállalom.
Hitvány testem menjen földbe,
lelkem szálljon el örökre.
Ne sírjatok, búcsúzzatok,
most megtudom, mi a titok,
de elmondani nem tudom,
ehhez már nincs kapcsolatom.
Madár elvisz a csőrében,
morzsákat eszik belőlem.
A világ lehet végtelen,
nem sikerült megismernem.
Ti, kik éltek, élvezzétek,
sok szépet, jót adhat néktek.
Ne féljetek a haláltól,
a Semmit hozza magával.
Megszabadít minden kíntól,
gondoktól és fájdalomtól.
Nem lesz utolsó ítélet,
már itt levezekeltétek
testi-lelki bűnötöket,
Semmisülni: örömünnep.
A címhez hozzáfűzném: de élni sem rossz... Előre elgondolni, milyen az elmúlás - leginkább ez versed témája, kedves Sarolta. Utolsó sorod, azt hiszem, a gyógyíthatatlan, szenvedéssel teli betegek érzése lehet. Amúgy, legtöbben, úgy érzem, ragaszkodunk a megszokott, akármilyen életünkhöz. Életem e szakaszában valahogy így gondolom én ezt... :-?
VálaszTörlésIgazad van.
VálaszTörlés"Élni szeretnek a halandók, amíg meg nem halnak.." Nem mindegy, hogyan - de szeretnék hinni abban, hogy több életünk van,mint a macskáknak és mint a hindu vallás hívői hiszik. Jó lenne visszatérni, körülnézni, mi történt halálunk óta, de szüleink és a régi korok emberei nem örülnének a változásoknak, nem tudnának beilleszkedni - már nekünk sem könnyű,mert gyorsan változik a világ, felpörgött, technikailag és erkölcsileg, az érzelmek egyre inkább háttérbe szorulnak, érdekek vezérelnek - és ezt nem könnyű elfogadni sok idős és vgy szegény embernek.