Tóth Sarolta: Karácsonyi ajándék




A lakás berendezése együtt öregszik a lakókkal. Túl a nyolcvanadik éven, kevés a testi erő, pedig a karácsony előtti takarítás az ünnep előkészítéséhez tartozik. A szőnyegtisztítás komolymunkát, sok fáradozást igényel. A saját megoldást nem meri vállalni az ember, az üzletre bízni, eléggé drága, a kevés nyugdíjból inkább ajándékra kell költeni, hogy az unokák örüljenek. Törtük a fejünket a szőnyegtisztítás megoldásán.

Hosszas töprengés után az interneten kerestem címeket. Változatos válaszokat kaptam. Több helyen már karácsony előtti elkészülésre nem vállalták, másutt borsos árakat kértek, a szállítást nem vállalták. Úgy látszott, piszkos szőnyeggel várjuk az ünnepet, vendégeinket, családtagjainkat.

Ekkor rábukkantam egy kedvezőnek látszó hirdetésre. Két címet és kedvező feltételeket olvastam. Rövid határidő, mérsékelt ár, szállítási díj. Telefonáltunk, a válasz – amit kaptunk - kedvező volt. Ígérték: egy órán belül jönnek és ár nap múlva hazahozzák a tisztított szőnyegeket. Elfogadtuk, vártuk a szállítót, aki egy kedves, segítő férfi volt, férjemet segíteni sem engedte / látta gyengeségét/. Az ár meglepően alacsony – a korábbi ajánlatokhoz képest, a szállítás ingyenes, és kedvezményt kaptunk az árból is. Igazi karácsonyi ajándék számunkra.

Kiderült, hogy a férfi valamikor itt lakott ami utcánkban, elmondta, úgy érzi,mintha haza jött volna. Vannak még jó emberek, akiknek a karácsony nem a nagy nyereséget jelenti, bár vállalkozó – hanem az örömszerzést. Köszönjük neki.

1 megjegyzés :

  1. https://mkr-site.blogspot.com/#:~:text=helyen%20tal%C3%A1lhat%C3%B3%3A%20https%3A//-,www,-.mkrsite.com/
    https://mkr-site.blogspot.com/#:~:text=helyen%20tal%C3%A1lhat%C3%B3%3A%20https%3A//-,www,-.mkrsite.com/.

    VálaszTörlés