A Szerkesztőségünk feltesz ugyan politikai tartalmú írásokat, de nem kíván állást foglalni az azokban található dolgokkal kapcsolatban sem pro, sem contra.
Történet
a kínai szerverről
Anton,
a Migráns Figyelő publicistája a világhálót böngészte. A párás nyári melegben
tekintete a monitoron csüggött. A horda épp valahol Macedóniában csörtetett.
Anton,
harmincas éveinek elején járó, vékony, magas, igazi „bölcsészforma” fiatalember
volt. Neki és társainak köszönhette az internet közönsége a liberális kozmetikától
mentes tényeket, a Figyelő tette fel a köztévé tudósításait a migránsok valódi
énjéről, a feleségét gyerekestül a sínekre rántó szírtől, a győri vasútállomáson
az anyja burnusza mellől a kamera felé köpködő, gyűlölettől izzó szemű arab
kölykön, a szerbiai táborból gyalogló afgánok torokelvágó mozdulatán át, az
Allahu akbar-t kiabáló botokkal, vasrudakkal verekedő megvadult tömegig.
Most,
a Keletinél élőben is tapasztalhatta a magyar nép a valóságot, ám ez a nyár
derekán még nem így volt, a hazai liberális propaganda überelte a nyugati sajtó
fujjolását. Anton és a Figyelőnél dolgozó társai napszámra tapasztalhatták a
világhálót uraló, Soros fiókák által generált káoszt. Támadásoknak volt kitéve ő
maga is, a twitterjét és a fészbúkos oldalát hónapokig szüneteltette. Ám a politikai
helyzet lassan a nácizók és rasszistázok ellen fordult, a nép haragjával együtt.
Most jött el az ideje a visszavágásnak is. Hallgatólagos szövetség alakult ki a
radikális jobboldaliakkal, össztüzük első számú célpontja az as–Siddiq (igazságos)
Nick nevű, balliberális blogger. Siddiq volt a hírhedt „szégyenfal” egyik
szervezője, ide kerültek a neten a migráns ellenes hozzászólók profiljai, ahol
a megvezetettek ezrei köpködhették őket. A Migráns Figyelő, és más hazafias
portálok szent kötelességüknek tekintették ennek a mocskos szájúnak a detronizálását.
Épp fenn volt a csahos, azonnal odakapcsolt: akkor nem fasisztázott,
laza
ars poeticát nyomott, hogy mit is akar valójában elérni. Az őszinteségi roham
oka: szélsőjobbosok meghekkelték a felületét, kapott tőlük hideget-meleget, főleg
a „szégyenfal” miatt. Nagyon lehangoló bejegyzés volt. A félelmetes dzsihádista
profilképű lerántotta magáról a leplet: nem volt több mint baloldali értelmiségiből
metamorfizálódott világmegváltó, akinek érvelése kimerült a gyalázkodásban,
utcai demonstrációk szervezésében, de hogy mit tenne, ha a rosszsors a
hatalomra juttatná, már csak ködös doktrínák szintjén lebegő elméleteket
fabrikált.
Anton
se volt a valóságban az a véresszájú alak, amit a virtuális világ konzervatív
médiumában megjelenő kőkemény, hazafias publikációi sugalltak. Kedvenc írója a
humanista Bradbury volt. Nem vetette meg az álomszerű sztorikat: a latin-amerikai
mágikus realizmust, se a fantázia történeteket. Amióta Gabriella elhagyta – egy
frankföldön dolgozó negyvenes szakácsért – egyre többet olvasott irodalmat.
Siddiq
bejegyzéséről csalódottan a Reuters online oldalára váltott: napokkal korábbi
összefoglalóban a horda a macedón-görög határon törte át a hevenyészett
kordont. Közelképben Alexandrosz egyik hórihorgas utóda üvöltött hiába a benyomuló
sokaságnak, de azok nem ismertek se Allahot, se embert. Szakállas fiatalember –
valóban értelmes fizimiskájú – állt meg egyedül a parancsszóra, fejkendős
társával együtt. Ám az alexandrosz-descendensnél végképp elszakadt a türelem
vékony fonalának szála: tonfájával vállon csapta az ácsorgó arabot.
Nem
volt nagy ütés, megrezzent a szakállas, ám arcára nem a horda egyedeinek gyűlölete
ült ki, hanem fájdalmas elkeseredés. A nyugati tévés stáb a mellette ácsorgó
fejkendős lányt kezdte venni, akit nem ért ugyan inzultus, ám amint ránézett a
társára, nagyon szép arcán elködösült az egzotikus mandulavágású szem, könnye
áradatként patakzott. Most érthette meg: ez a migráció nem az, amire számított;
amit az embercsempészek ígértek a zsúfolt, poros táborban. (Azt nem tudhatta
Anton: hogy Amirának hívták, matematika tanárnő volt az azóta rommá lőtt
Palmirában; bátyja, Hasszán, mérnök a szír olajtársaságnál; szüleik, rokonaik
meghaltak az első rakétatámadások egyikében.) Most ez a nagydarab,
kétségbeesett dühében ordító, hadonászó európai katona a lelkéből vágott ki egy
darabot; abból a részből, ami az induláskor még reménykedett a békés, emberibb
életben. A sírógörcstől le kellett guggolnia, a kamera érzéketlenül követte,
amint tenyerébe temette szépséges, könnyáztatta arcát.
Antonnak
elege lett aznapra világhálóból, befalta vacsorára a dürüm maradékát, ivott egy
ujjnyit az aszaltágyas szilvapálinkából, kollégája, Konráth Feri hozta a
határról, Ásotthalomról. Ajándék volt a helyiektől, mert a Migráns Figyelő volt
az első lap, ami megírta a kendőzetlen igazságot.
Nem
jött álom a szemére, talán igaza van a kutatásoknak, hogy a túlzott komputerfüggés
disszomniát képes okozni... Kutyaharapást szőrivel, tartja a közmondás,
bekapcsolta a laptopot, valami szépirodalmi portált keresett, – az apró betűs
szövegtől talán elálmosodik – természetesen konzervatív habitusút.
Meglepődött, hogy épp egy radikális jobboldali – a balliber definíció szerint: „kamu kínai szerveres” – portálon talált ilyet, a novella, ami „aktuális tartalomként” beugrott a képernyőre, sci fi stílusú volt. Bradbury óta szerette a lektűr ezen szeletét. A címe: Dentaku...
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése