„Kincsem
kiszórtam mind az ablakon,”
majd
elfagy, mint a meg sem írt regényem,
nézem
a pokol tornácán vakon,
hány
ismeretlent éget el a szégyen.
Már
életünkben máglyákat rakunk,
elégetjük
rongy életünk mihasznán,
egy
helyben toporogva rohanunk,
célunk
a semmi elérése bambán.
Világ-börtönünkben
foglyok leszünk,
börtönőrünk,
a cinkosunk is vádlott,
a
végítélet ellen tüntetünk,
már
azt hittük, hogy minden tettünk áldott.
Most
együtt fekszünk, büntetés s a bűn,
simogató
bársonyhalál a tűz.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése