Ma reggel elmaradt a kora őszre jellemző harmatos reggel, a korábban kelők még a naplementében is gyönyörködhettek. S mint a népi mondás tartja, amilyen az Egyed napja, olyan a hónapja, remélhetőleg marad kicsit még a nyár a virágos ruhájában. Az aranyló falevelekre tehát várni kell még, az ősz szerelmeseit tehát még türelemre inteném. Ennek ellenére, lévén szeptember elseje, ugyanúgy felberreg sok helyen az első csengő. Vége a gondtalan vakációnak, új tanév kezdődik. De kinek, undefined milyen? A hatévesek számára ez új barátokat, ismereteket, szigorú, de gondoskodó tanító nénit jelent. A végzősök ellenben megerőltető, fáradságos, feszített munkára számíthatnak, amire az év végi és a felvételi vizsgák teszik fel majd a jövő évben a pontot. Szülő és gyermek egyaránt izgatott hangulatban kelt ma reggel. Nem kis félelemmel néz előre a tanári kar sem. Vajon mit tartogat számára ez a tanév, milyen sikerrel veszi az akadályokat? Amit tudni lehet, hogy számtalan változás vár az oktatási rendszerre. Az államtitkár asszony persze nyugtatja a szülőket és pedagógusok, hogy ezek után már csak jó dolgok történnek majd a suliban, de valamiért ezt senki sem akarja elhinni. Se szülő, se pedagógus… de még a tanulók sem nagyon. Szeptember első napja nem csupán az iskolások és a diákok számára igazi megpróbáltatás, hanem szüleiknek is. A felmenők pénztárcája is hatalmas "stresszen" esik át. Ha megvan a tankönyvcsomag, valamennyi taneszköz, és az osztálykasszába is befizették azt a bizonyos "tizedet", legalább egyhavi fizetésüktől köszönhetnek el. Ja, hogy jövőre már ingyenes tankönyveket ígérnek? És tessék mondani, miért nem lehetett ezt már az idei tanévre megszervezni? Van egy sanda gyanúm, jövőre ismét valami miatt eltolódik ez a nagy fogadkozás… De térjek vissza az apróságokhoz. Hiszen ez a nap valahol az ő ünnepük. Azért mégiscsak az első nap számukra, a „legizgibb” a tudás házában. Hisz a tegnap még naphosszat játszadozó kis óvodás mától felelős tanulóvá válik. Teljesen megváltozik az élete. Azon túl, hogy reggelente korán kell kelnie, figyelmesen végig kell ülnie az órákat, délután még leckét is kell írnia. A törékeny szervezet számára ez nem kis megterhelés, ezért időt kell adni számára az adaptálódásra. Mert a szülő, amikor ott áll a tanévkezdési ünnepi szónoklatok kereszttűzében, már Lacikájában, Petikéjében és Katinkájában ott látja a sikeres ügyvédet, orvost, elismert művészt vagy írót, s bármit megad azért, hogy azt a pár iskolaévet, míg eljut csemetéje a főiskoláig vagy egyetemig véres verejtékkel ugyan, garast garasra rakosgatva, de „állva a sarat” is kibírja. És hogy addig hány kitépett füzetlap, legörbülő gyerekszáj és hisztis esti leckeírás lesz még? Valamiért ez szeptember elsején egyetlen apukának és anyukának sem jut az eszébe…
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése