Megérkezett a nyár, a könyörtelen. Perzselte nem csak a bőrét az embernek, de a tüdejét is. Különösen panellakásokban volt elviselhetetlen az élet. Akinek nem volt hűtőteste, az szenvedett éjjel nappal. A tusolás sem igen segített.
Barna házaspárnál sem volt ez különben. Fiatal házasok, csak két évvel ezelőtt esküdtek. Évi szőke, göndör hajú tanárnő. Formás alakjával, ha megjelenik a tanáriban, a napsugarat hozza magával. Zöld szemei csillognak, ha mosolyog, az arcán kis gödröcskék jelennek meg Zoltán, a férje kisportolt, dús barna hajú fiatalember. Ő a nyugodtság, megfontoltság mintaképe. Mindketten családszeretőek, és segítőkészek.
Egy iskolában dolgoznak. Mondhatni példamutatóak lehetnének sok fiatal számára. Népszerűek az iskolában nem csak a kollégák között, hanem a tanítványaik körében is.
Mivel az iskolában megkezdődött a nyári szünet, végleg elhatározták: elmennek a görögországi tengerre nyaralni.
Zoltán, arra járt, amerre a nagymama lakik, úgy gondolta felmegy hozzá, aki a negyedik emeleten él. Látta, szegény alig lézeng abban a nagy hőségben.
Amikor hazaért, megpuszilta Évit, majd ajánlatot tett.
- Mit szólnál, ha elvinnék a nagymamádat is magunkkal a tengerre. Mi a véleményed? Veled akartam előbb megbeszélni, mielőtt felajánlottam volna neki a közös utazást.
Évi hálásan nézett a férjére.
- Természetesen beleegyezek. Menjünk el hozzá, és mondjuk el a tervünket.
Nagymama közelebb volt a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez, de jól tartotta magát. Szedte az orvosságot a vérnyomásra, kicsit rosszalkodott néha a szíve, de ez természetes ebben a korban. Amikor meghallotta a gyerekek ajánlatát, először meglepődött, de örömmel beleegyezett az utazásba.
Elérkezett az indulás napja. Este indultak, hogy ne abban a nagy hőségben tegyék meg a nem kis utat. Ment minden a maga rendje módja szerint. Egyik határon sem kellett sokat várakozni.
Egy alkalommal álltak meg egy kicsit pihenni. Nagymama egész úton szundikált. A hátsó ülésen kényelembe is tehette magát.
Amikor megérkeztek a tengerre, lepihentek. Zoltán elintézte a formaságokat, és beszélgettek.
- Gyerünk le úszni egyet, -- monda a nagymama.
- Jól van, nem bánom,-- felelte Évi. Gyerünk, de nem maradunk sokáig, Itt is nagy a hőség. Majd, öt óra után is jó lesz neked nagymama. Akkorra már nem süt olyan erősen a nap.
- Ne félts te engem! Mindig is szerettem napozni.
- De nem majd nyolcvan éves korodban, - nevetett Évi.
Este elmentek sétálni a tengerpartra, élvezték a sós víz illatát, csevegtek erről, arról. Nagymama minden elárusító asztalánál megállt, nézegette a csecsebecséket. A fiatalok lassan lépkedtek előre.
Így ment ez majdnem a vakáció végéig.
Az utolsó előtti napon, reggel a fiatalok már felkészültek lemenni a tengerpartra, de a nagymama nem jött ki a szobájából
Eddig aludna a nagymamám? – gondolta Évi.
Eddig mindig elsőnek kelt fel. Benyitott Évi a szobába, szólította a nagymamát, de ő nem felelt. Odament hozzá, és felsikoltott.
- Zoltán, Zoltán, gyere gyorsan!
- Zoltán berohan a szobába.
- Nagymama, nagymama, drága nagymama, zokogta Évi.
Zoltán átkarolta, magához vonta, és csitította a feleségét.
- Csillagom, most intézkedni kell. Te maradj itt, én utána nézek, mit tehetünk ebben az esetben.
Meg leszel egyedül?
- Igen, csak eredj.
Évi nagymama ágyához ült, és keservesen sírt.
- Miért nagymama, miért? Miért nem szóltál, hogy nem érzed jól magad? Miért hagytál el?
Fogta hideg kezét, simogatta az arcát, és könnyein keresztül fájdalmas szeretettel nézte őt.
Észre sem vette, amikor Zoli belépett a szobába.
- Évikém, szívem, nagy bajban vagyunk. Finoman megérdeklődtem, mi a teendőnk, de rengeteg euróba kerülne hazaszállítása a nagymamánkat. Erre nekünk nincs pénzünk. Elsül az agyam, de kiutat sehogy sem találok! Gondolkodj te is Évikém.
- Nekem nincs kedvem fürödni. Ha te akarsz, eredj le a tengerpartra.
- Dehogy megyek nélküled! Arra kértelek, gondolkodj, hogyan oldjuk meg ezt a kínos problémát.
- Zolikám, jelents ki minket azzal, hogy még ma este elhagyjuk a szállásunkat. Nem maradunk holnapig. Van egy ötletem. Bevallom a filmekben sokszor láttam már, ahogyan a halottat beleteszik a kocsiba, és elszállítják. Mit szólnál, ha az éj leple alatt nagymamát becsempésznénk az autó tetejére erősített kofferba, és hazavinnénk.
- Évikém, tudod te hány határon kell átmennünk? Szerintem semmi esélyünk a nagymamával ilyen módon haza érni.
- Tudsz jobb megoldást?
- Szívem, a börtönbe kerülünk, ha a határon felfedezik a kofferben a halott nagymamát.
- Nem bánom, én akkor sem hagyom itt a nagymamát.
Halálos csend borult a szobára. Hallgattak mindketten, a bánat, fájdalom keveredett a csenddel. Zoltán átölelte Évit, és szó nélkül ültek, maguk sem tudták meddig.
Később úgy tettek, mintha minden rendben lenne. Lementek ebédelni, és kérték a nagymama részét a szobába.
Becsomagoltak mindent, útra készen álltak. Mintha megállt volna az idő. Sehogyan sem akart eljönni a késő éj, amikor majd beteszik a nagymamát a kofferba, amely a kocsi tetejére volt erősítve.
Végül is sikerült. Megindultak szorongó szívvel hazafelé. A szívük a torkukban dobogott, amikor a görög határhoz érkeztek, de át sem nézték őket. Mehettek.
Útközben nem nagyon beszélgettek, csak azon töprengtek, odahaza hogyan intézzék el a dolgokat.
- Ne izgulj Zolikám, ha hazaérünk, majd apa és anya segít megoldani a dolgokat, csak érjünk haza.
- Remélem, hazaérünk nagymamástól. Imádkozz egész úton!
Megállás nélkül lehajtották felváltva az utat hazáig. Áthaladtak még nem egy határon. Sehol sem nézték meg a csomagtartót.
A nagymama is utazott szó nélkül
Nagy megkönnyebbüléssel megérkeztek a házuk elé. A fáradtság úrrá lett felettük, meg egy kis megkönnyebbülést is éreztek. Nem hajtották be a kocsit a garázsba. bementek a szobájukba, és gyors tusolás után belezuhantak az ágyba.
Reggel azért korán felkeltek.
Zoli lement a kocsihoz, azzal, hogy behajtja a garázsba.
Volt mit látnia: a kocsit ellopták nagymamástól, mindenestől. Azt hitte megháborodik. Most mi a teendő?
Évi hívta a szüleit telefonon, akik örömmel szóltak hozzá.
- Apa, rögtön gyertek el anyával. Ne kérdezz semmit, csak üljetek be az autóba, és amilyen gyorsan csak lehet, legyetek itt.
- De lányom!
- Gyertek, - és Évi letette a kagylót.
Megérkeztek Évi szülei, akiknek elmondtak mindent.
- Gyerekeim, be sem jelenthetitek az autólopást, hiszen a nagymamát is ellopták a kocsival együtt.
Másnap reggel ott állt a kocsi a ház előtt, kofferestől, nagymamástól, csak a rádió hiányzott, és semmi más.
Nagymamát suttyomban hazaszállították a szobájába, és úgy tettek, mintha akkor találtak volna rá, és eltemették annak rendje, módja szerint.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése