Menny és Pokol

"CSAK EGY GYARLÓ, TELHETETLEN EMBER VAGYOK...
S A FÖLDI LÉTRE CSAK AZÉRT SZÜLETTEM,
HOGY A SZERETET LEBEGJEN KÖRÜLÖTTEM"

Mondd, mit rabol még el tőlem az élet?
hatkarú Sívaként osztja a szépet...
majd egy hirtelen tripla csavarral
megkeveri a paklit...

Mondd, osztó én miért nem lehetek
e játszmában?
a hetedik Mennyországból miért taszít
a Pokol legmélyebb bugyrába?
Miért nem enged a tornácán megpihenni?
Miért kell szárnyaim nyesegetni?
Hogyan fogok akkor újra felrepülni?

Ó Uram én ezt nem értem...

Már-már elfogadnám
nem véletlen,
de Sorsszerű létem
amikor egy hirtelen pillanattal
leradírozol egy mozdulattal
lelkem romba döntöd
pedig minden rosszat kiöntök...
tisztára söpröm
nem maradnak CSAK a körök,
s a Végzet, mely
mint tudjuk ÖRÖK...

S a REMÉNY is megkapta már a feloldozást...
Halni kíván, de mégis ÉL tovább...

S BENNEM is összeállnak a mozaik darabok...
Csak egy gyarló, telhetetlen ember vagyok...
S a földi létre csak azért születtem,
hogy a szeretet lebegjen körülöttem
belengjen, áthasson minden napot...
ne fertőzzenek hitvány senki alakok...

s ne hagyjam a szépséget, jóságot veszni
hisz ilyesmit sehol sem lehet venni,
s csak az árulókkal kell vigyázni
ebben nem szabad hibázni...

S ha majd a Mennyet és Poklot ezerszer bejártam...
s minden indulatot magamban lezártam
akkor majd beköszön a pillanat
hátrahagyom a boldogtalan és boldog napokat
a földi vendégségnek vége szakad
lelkem sarka megérinti a CSILLAGokat
a TÉR és IDŐ jelentéktelenné törpül
minden IGAZSÁG VALÓSÁGgá könnyül...

S elszáguldok a végtelenbe
hogy majd újra visszatérve
előről kezdjem az egészet
CSAK akkor is megtaláljalak majd TÉGED...

Az út végén a Menny VÁR, vagy a Pokol HÍV?
Ez, majd akkor, ott kiderül...
Mikor A LÉLEK is jobb(?)létre szenderül...