Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy
kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,
szívemig fölérő hamis fagyban kihullott
meséim tejfoga, elborul hű lovam homloka.
Varjúláb tapod szűz havon, farkas jár a hold-
udvaron. Belesápadnak a vének, elkékül
az ajkakon az ének. Hittem nagytüzű tavaszban,
sorsot érlelő nyarakban: villámaimon
jégből a nyereg, most az átok is gyönyörű lehet.
Otthonosak akik a télben, próbálják koronám
fejszeélen! Kidőlnöm nekem lehetetlen,
gyökerezem a szerelemben; szerelem végvára
védj meg — ne hagyd, hogy kegyelmet kérjek.
Hű!!!!!!!!!!!! Ez remek lett!!!!!!!!!!
VálaszTörlésEgy élet fájdalma és a legszebb érzelemhez folyamodó igaz lélek!
Szívből gratulálok!
Elismerésem: Mila
Kedves Mila, nagyon köszönöm soraidat!
VálaszTörlésŐszintén gratulálok, Hajnalka
VálaszTörlésTibor.
VálaszTörlésNagyszerű vers, mély, és nagyívű monológ.
Így lehet sokat mondani, "Kevés" szóval.
gyuri