Kinek van igaza? 2/3

– Holnap elmegyek lát-levelet íratni, és meg lesz a bizonyíték. Bár, ne te lettél volna az első az életemben. Undorodok tőled is, meg a szextől is.
   Látnod kellett volna ahogy vigyorgott, és jött mellettem, beszélt eget szelet.
–Az első alkalommal senki sem érez semmit, ezért voltál te is ilyen. Majd megszokod, és jó érzés tölt el.
Magamban Ady jutott eszembe ..„fülembe forró ólmot öntsetek”…még a forró ólom is lágy szellő lett volna a fülemnek. Nem volt idegem hallgatni. Torkom szakadtából ráordítottam: fogd be a szád, te mocsok állat. Ki vagy te? Pszichológus? Összetörted a testem, lelkem. Megaláztad emberi mivoltomat! Most még előadást tartasz!? Nekem? Tűnj a szemem elől!
Még egy darabig jött mellettem szótlanul. Mikor a házunkhoz értünk, akart kérdezni, vagy mondani valamit, de én berohantam a házba, bementem a fürdőszobába, és ott zokogtam, magam sem tudom meddig. Szerencsére, közületek senki sem jött ki.
   Irénke elmesélte barátnőjének fájdalmas légyottja történetét.Ültek egymás mellett szótlanul, maguk sem tudták meddig. Akkor Évi megfogta Irénke kezét, megsimogatta, és fejét gyengéden a vállára fektette. Ekkor kitört ismét a sírás. Szegény meggyötört lány teste remegett, a zokogása betöltötte a környéket. Évi is nagyokat nyelt, de tudta, egyiküknek észen kell maradni.
– Sírjál drága szívem! Sírd ki a bánatod, lelki fájdalmad. Hidd el, könnyebb lesz. Úgy mondanék neked valami megnyugtatót, de erre nincs más megoldás, mint neked kell erősnek lenned. Próbáld elfelejteni az egészet.
– Elfelejteni? – mondta Irénke alig érthetően, mert a hangja is megcsuklott.
– Tudom, nem lesz könnyű, de azt gondolom, az a gazember nem érdemli meg, hogy miatta keseregj. Lehet, nem jól hangzik ebben a pillanatban, de te is bűnös vagy egy kicsit.Hogy lehettél annyira naiv? Kietlen helyen még le is telepedtél vele. Ami megtörtént, megtörtént.Vissza nem fordíthatod.
– Minden álmom összetörte!
–Ugyan már! Mindketten csak álmodoztunk, de az élet nem habos torta.
– Ezért szeretlek igazán, mert kettőnk közül te vagy a racionálisabb, és ha bele gondolok, tökéletesen igazad van. Nem baj, anyám szokta mondani: az Isten nem bottal ver. Remélem ő is megkapja a neki járó büntetést.
   Lassan besötétedett, és ők még mindig ott ültek a padon, de most már szótlanul. Égtek az utcai lámpák, azoknak a fénye halványan bevilágította a két lányt. Mintha a csillagok csak nekik vibráltak volna az éjben, valami megnyugtató zenét küldtek volna mindkettőjük felé. Magukban merengtek. Irénke keserű szájíze azért nem szűnt meg, Gondolatban átélte ismét a történteket, és úgy érezte, csupa mocsok a teste. Évi befelé hullatta könnyeit lelki barátnője rettenetes élménye miatt, de abban reménykedett, barátnője lelki és testi sebe is idővel begyógyul.
   Lassan fiatal párok, idősebb emberek mentek el mellettük, élvezve az esti séta frissítő hatását. Irénke törte meg a csendet.
– Évikém, gyere, menjünk vissza a mi kis szobánkba.
– Én éhes vagyok. Vendégem leszel egy joghurtra és kiflire.
   Megindultak a talponálló felé, és a történet szóba sem került.
   Amint haza értek, Irénke elment tusolni, és súrolta a testét, mindenhol, mert tiszta akart lenni, tiszta, mint amilyen volt.
  Az elkövetkező napok is úgy kezdődtek, mint az eddigiek. Felkelés, készülődés, rohanás az egyetemre, mert ugyebár ki kel fel időnap előtt. A barátnők egy tanszékre jártak, így nem kellett elválniuk egymástól.
Az előadásokat attól függ ki tartotta, vagy élvezetes volt, lekötötte mindenki figyelmét, vagy az unalomtól ásítozott mindenki.
   A szünetben kimentek a folyosóra elszívni ketten egy cigarettát, nem azért, mert egy sok lett volna, hanem mert ennyire futotta a zsebpénzből. Irénke bent maradt a teremben.
– Nem jössz ki?
– Nincs kedvem,- és ezzel befejezte a társalgást.
   A következő pár napban beteget jelentett a barátnőinek, még Évinek is, és odahaza maradt, fel sem kelt az ágyból. Próbált tanulni a következő vizsgára, de hiába olvasta a mondatokat, egy szót sem jegyzett meg.
   A barátnői idegesítették, mindenhol és minden szóban valami ellenséges hangulatot érzett. Igaz, igyekezett feltenni a láthatatlan álarcát, de mindhiába. Már a többieket is kezdte bosszantani Irénke viselkedése, sőt a prasnyasága is. Azelőtt pedáns volt a saját életterületére, a szobát rendben tartotta, amikor rá került a sor, de most ilyen olyan kifogásokkal kibújt a felelősség alól.
   Szombaton, vasárnap nem ment a bálba. Évi vele akart maradni, de kedves mosollyal elutasította. Amikor mindenki elment otthonról, sírt egy sort, és sétált a környéken friss levegőt szívni magába. Amikor visszaért az üres szobába, csak bámult maga elé, semmitmondó tekintete azt az egy szem zümmögő legyet sem vette észre, füléig sem jutott el a hang. Az agya, mintha teljesen kiürült volna.
   Azért nem maradt ez annyiban. A lányok karon kapták: frizura, smink, és indulás a táncra. Ott mindenki kereste a szemével a szimpátiáját, Irénke félre húzódott. Egyszer csak megjelent élete megkeserítője. Igyekezett elfordulni tőle, de az sas szemével észrevette őt, és határozott léptekkel megindult felé. Pofátlanul felkérte táncolni. Természetesen Irénke elutasította. Gyorsan szó szót követett, és Jóska erőszakosan rángatni kezdte Irénkét. Ezt látván a fiúk többsége segítségére sietett, és Jóskát kidobták az egyetemista bálból. A barátnők is felháborodva körülfogták Irénkét, aki ismét sírt, csak sírt, de nem szólt semmit.
– Gyerünk lányok haza, mondta Karola. Mára elég volt a buliból. Két fiú is csatlakozott a négy lányhoz, mert biztos, ami biztos. Jóskától minden kitelik.
Hazafelé menet Juli rákérdezett a még mindig az orrát fújó lányra.
– Áruld már el, miért nem akartál vele táncolni? Én nem értek semmit sem.
–Miért? Miért? Ismételgette Irénke, hogy kitaláljon valami elhihető magyarázatot.

Folytatjuk