Kőhalmi Levente: Falaim előtt

Tündérek szántják végig az eget,

véres kezű angyalok ők,

kik végeznek velem /is/, s ha lehet,

kérnek majd testemben rejteket,

hitetve tisztelem őt,

míg enyészet bontja apróra sejtemet.

Nem emelhetek csak fél kezet,

jelezve gigászi csodaerőt,

mert igaza hamis, /és/ rejteget,

bújtatva egymáshoz őrültet s véneket.

Láttatva ez életcsodaszövőt,

s mint mosdatlan vérszagú gyermeket,

ölelnek várván, hogy szent legyek,

bontsak szénszagú álomjövőt,

s legyen, ki mártírként előttük tetszeleg.

De üzenő hírmondó nem lehetek,

térdeltem tétlen falai előtt,
túl jól megismert halódó lelkemnek.