Ködbe-veszett árnyak... vers, Fenyvesi Edit alkotásaihoz

Míg abrosznyi rajzlapod szűzies tisztaságát vallatod,
Gondolatod, messzi múltba réved...
Nem látod, hogy ott künn, a nap ragyog!
S, hagyod, hogy porlepte képek hulljanak elébed,

Hagyod, hogy vén kéz babrálja homlokod,
Gyengéden simítsa szempilláddal incselkedő hajad...
Minek hasztalan maródni, apró gondokon?
Miért mondaná százszor is? - hogy nem szabad!

Dehogy zsörtölődött kis bolondozásokon!
Egy vén-szülének elég csak szeretni!
Az idő... be-leskelt már a rozsdás kulcslyukon...
A nyárból, nem lehet télre félretenni!

Kukorica mosolyog a napon...
Dologhoz szokott vén kezekre,
Kik földet túrnak, senkit sem szeretnek agyon!
S, bánat földjét, hagyják parlagon.

Ha egekbe vágy a lélek egy napon,
Nem szólhat már ellene, makacsra zárt száj,
Fecskepárnak is menni, muszáj...
Kukoricalevelek átnyúlnak, tegnapon.

Ha hiába zizzen dér az ablakon,
Repedt sparheltplatni, meleget nem lehel,
Hol nem ültetnek fát, ott, élni sem lehet...
Nem kergetőznek kacagó gyermekek.

Kivénhedt fal, nyögve földre dől...
Szúette zsúptető mellékönyököl,
Lószerszám lóg, rozsdás kampó hegyén,
Leomlott kémény ásít, bársonyfeketén.

Törött cserépen ősz húrjai zsongnak,
Elvásott lécek álldogálnak, poros sarokban,
Szorosra fűzött, hallgatag sorokban,
Majd szemébe néznek, a télnek.

Emlékképek jönnek, kéredzkednek eléd,
Mik fáradt napokon, életet lehelnek a létbe,
Ceruzát koptató kézbe... mit lelked vezet.
Ködbe-veszett árnyak vallatják, érzékeny szemed.

2013. szeptember 28.

Sárkány Sándor