Kósza dallam



Tétova, halk hang susogott,
ahogy az apró falevelek rezegtek
a langyos őszi szélben.
Ismerős volt.
Néztem az elboruló eget.
Esőillat szállt a légben.
Lassan megeredt.
Táncoltak az apró ezüst cseppek.
Felidéztek egy régi, kósza dallamot.
Lelkem kis zugában bújt meg.
Láttam a két táncoló alakot.
Mi voltunk talán?
Nem tudom.
Vagy egy álom csupán,
mit az idő emlékeim közt itt hagyott.
De a dallam valósnak tűnt.
Tudom, hallottam egykor régen.
Lustán kószált körülöttem.
Néha elhalkult a szélben.
Csak egy dalocska volt,
arra táncolt a két alak.
Láttam őket a fák között
a suttogó lombok alatt.
Te voltál az egyikük,
csendben dúdoltad dalod.
Régen volt.
Nem is tudom már pontosan.
Az esőcseppek kósza zenéje
idézte fel a dallamot.
A másik árnyék én lehettem.
Nem látni tisztán a fák között.
Már emlékszem, hogyan volt.
Fényben úszott a nagy terem.
Egy öreg kályha dohogott,
s kísérte lustán a dallamot.

Musztrai Anikó

8 megjegyzés :

  1. Hangulatos versedhez szeretettel gratulálok: Radmila

    VálaszTörlés
  2. "Fényben úszott a nagyterem. Egy öreg kályha dohogott, s kísérte lustán a dallamot." Olyan élő költői kép, hogy látod is, és hallod is, és őrzöd is.

    VálaszTörlés
  3. Éppen olyan elégikus, mint az előző versed és szép!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép képekkel, kellemes hangulatot idézel. Hajnalka

    VálaszTörlés