Disznóölés

 

 

 

 

Réteges felhők gomolyogtak a magasban, de a szél csak óvatosan mocorgott, mintha még pihenni akarna. Jócskán benne jártak a decemberben, közeledett a disznóvágás ideje. Gáspár már a napját is kijelöltette Bandi bácsival, a disznó fogókat is megkérte, segítenének nyugton tartani a sertést, s  Márika néni, a szakácsnő is éppen szabad volt azon a napon. Mert nagyon kapós lett ilyenkor, a legtöbb házban ő irányította a hús feldolgozását. Olyan finom hurka - kolbászt, mint Márika néni senki se tudott készíteni a faluban. Versengtek is érte, még a disznóölés idejét is elnapolták volna, ha neki nem volt alkalmas az a nap.
  Csak lenne már egy kis hó, sóvárgott Gáspár, hiszen a csikorgó hó s a disznópörkölés együtt az igazi.  Mintha meghallgatta volna őt a jó Isten, ökölnyi pelyhek kezdtek szállingózni az égből, lassan libegtek lágy táncot lejtve. Felderült Gáspár arca, s mint a zabolázatlan kiscsikó, ugrott egyet örömében! Amire elért Rózsi mamához a falu szélére, hogy jönne el segíteni a disznóbél megmunkálásában, már hó borította kucsmáját, bekecsét, s az úton is nyomot hagyott a friss hóban. Megvidámodott lélekkel vitték hazafelé lábai a sűrű hóesésben.
 A hó meg egyre hullt, csak hullt, pár nap múlva már térdig gázoltak benne.
   Elérkezett a nagy nap előestéje. Volt nagy sürgés –forgás! Gáspárné előszedegette az edényeket: teknőket húsnak, szalonnának, tálat a vérnek, késeket, lapítódeszkákat, aztán a fűszereket, darabos sót a szalonnára, hagymát, fokhagymát, tormát… Jaj, csak nehogy kimaradjon valami!  Megfőzte a rizst a májasba, mert akkor nem lesz annak is hely a kályhán. Gáspár a köményest vegyítette kevés vaníliával bolondítva, kóstoltatta, elég erős-e. Aztán a csűrből szalmát dobott le a perzseléshez, még egyszer megnézte az áldozatot, megvakargatta a füle tövét. Jóleső röfögéssel fogadta ezt Gazsi, a disznó. Még jó, hogy nem sejtette sorsát. A gyerekek papírokat teregettek a szőnyegre, aztán lassan elcsendesedett a ház, az álom lezárta szempilláikat.
  A csillagok még az égen pislogtak, de már oszlott a sötétség, amikor felkelt a család, s nemsokára súlyos léptek alatt csikorgott a hó, érkezett Bandi bácsi, s vele a jókedv. Kék szemű, nagy termetű tréfás ember volt, a gyermekeknek verses találós kérdéseket mondott, majd nagyokat kacagott a megfejtésen. Gyurikát átszalasztották a szomszéd fogókhoz, jöttek is nyomban, megérkezett Márika néni és Rózsi mama is, teltek a poharak, koccintottak a disznóra, s az egészségre. Azzal indultak az udvarra, csak a gyerekek maradtak a házban. Onnan füleltek kifele. Visított a sertés, majd hörögve elcsendesedett. Hanyatt – homlok rohantak az udvarra a kicsik nézelődni, Bodri kutya is közelebb kívánkozott, toporzékolva tiltakozott a lánc ellen. No, még egy pohárkával, biztatta Gáspár az embereket. Bandi bácsi a szalmát igazgatta a disznó mellett, rá is dobott egy keveset, majd meggyújtotta. Óvatosan rázogatta, tette - vette az égő szalmát a villával, nehogy megégjen valahol, pattogott, ropogott a tűz, szállt a pernye s a füst. Késével alaposan levakarta a szőrét, újabb kis tüzet tett még ide -   oda, majd hátára fordították az állatot. Jó nagy, lehet 180 kg, becsülte fel Bandi bácsi. Gáspárék boldogan hallgatták, meg is dicsérték a sertés jó étvágyát. Aztán a hátát, lábait perzselte nyugalommal, megszokott mozdulatokkal Bandi bácsi, lerántotta a bocskorát,  már a levegőben elkapta Bodri. Kezdődött a fürdetés, a kútgéme szorgalmasan köszöntgett addig, amíg sárgásan nem csillogott a disznó bőre. Gáspár hozta a létrát, rágördítették, fürgén szaladt a kés a sertés hasába, Bandi bácsi kiemelte a kis teknőbe a beleket, gyomrot, törölte a vért, nehogy megfogja a szalonnát, villant a balta, s kettőbe hasítva feküdt a disznó. Két nagy teknőbe rendezték, s bevitték a jó meleg nyári konyhába feldolgozásra. Még egy pohárka köményes, eggyel se több, gyors mozdulatokkal fent egyet a késein Bandi bácsi, feltűrte ingujját, s lekanyarított a fülekből. Boldogan ropogtatták a gyerekek a porcokat, apa is a farkincáját. Komótosan beszélgetve lefejtette a szalonnát, innen-onnan vékony bőrt, azt majszolták. Teltek a teknők, tálak, a kályhán lobogott a víz májnak, tüdőnek, apróléknak. Rózsi mama tisztította a belet, hurolta, sóval, ivószódával fehérítette, majd felfújta őket, s a beleöntött víz nyomán kereste  a  lyukakat. Elvágta, elkötötte cérnával, lehetett bele tölteni a májast, vérest. A poronyóbb részekből szép nagy húsdarabokat vágott Bandi bácsi anyának, s egy – kettőre finom,friss hús illata lengedezett a házban. Savanyú káposztát hozott  a pincéből, illatos házi kenyér került elő. Asztalhoz tessékeltek mindenkit, még a segítő szomszédokat is hívatták. Körül ülték a nagy asztalt, jóízűen falatoztak, dicsérték a puha húst, megtárgyalták a világ gondját, s egy- egy tréfa is elhangzott. Leghamarabb Rózsi mama állt fel az asztaltól, köszöni részét, de még fel kell fújnia a hólyagot, abba kerül majd a disznósajt. Mindenki dologhoz látott, a gyerekek segítettek felfújni  a gömböcöt, Márika néni kavargatta a májasnak, véresnek valót, kóstolta, ízlelte, mástól is véleményt kért, elég sós-e, nem kell-e bors még bele. Aztán kezdődött a hurkatöltés. Márika néni szakértelemmel tekerte karikába a  hurkát, intette Gáspárt, hogy lassabban, mert kilyukad a bél. Közben főtt a disznósajtnak való, készült a kolbászhús.
A gyerekek kimentek az udvarra, csúszkáltak, a szánkóval húzták egymást, s amire bekerültek a házba, már hosszan lecsüngve sorjázott az állványról a rózsaszínű kolbász, karikában  a véres, májas,  teknőkben a felaprózott disznó, a nagy tábla szalonnák. Bandi bácsi késeit törölgette, gondosan elrakta a csatos táskájába. Gőzölgött az ínycsiklandozó tormás leves, megérkeztek Alszegből is a rokonok, s a segítők. Körül ülték az asztalt. Előkerült a házi bor is, hiszen ünnep van, disznótor. Nem kellett a biztatás, jóízűen ettek, közben erről-arról beszélgettek, ami eszükbe jutott , dicsérték  a hús puhaságát, szóba jött az idei termés, Bandi bácsi tréfás történeteivel nevettette a társaságot.
Aztán hazamentek a torozók, segítők, Gáspárné elkészítette a kóstolót  –  ahogy mondta a kőccséget – , a szomszédoknak, ismerősöknek. Nekik is adtak, most ők küldenek. Ez így szokás, így illik. A zsírolvasztás, kocsonyakészítés a következő napokra maradt.
Leszállt az est a házra. Még egyszer megszemlélték a „disznóságot”, majd elpihent a család. A sötétség szétterítette szárnyait, csak a szél  rohamozta  az ablakokat, fákat.

Kép : Gyárfás Jenő ,székely festő