Tomor Gábor: Apróságok és kevésbé aprók

M. Fehérvári Judit: Káprázatok című könyvéről

Különös: váltogatják egymást az évszakok ebben a könyvben, s mégis úgy érezni, írója világában örök nyár van. Könnyen lehet, erre rímel szándékosan a cím: a káprázatok jó részének ugyanis az önámítás a szülője.

Az itt sorjázó írások lírai valósággá alakították szerzőjük életét; olvasatomban belőlük minden gyötrelmet feledtetőn elénk tárul egy álmodozó, szerető, szerelmes nő szenvedélyes világa. Aki kitárulkozva, eget-földet átölelő érzelemmel ír élete maradandó élményeiről, valamint éltető, egyben nyilván a csalódás esélyét is magukban hordozó ábrándjairól.

Ha csak egy szó van a versekben a magasztalt társról, vagy ha ennyi, megidéző utalás sincs, érezni akkor is mindig a kedves jelenlétét, az iránta való vágyakozást. Akiért változnék is a lírikus, s a teljes önfeladást kivéve vállalna olyan sokat, hogy azt már az olvasó is képes túlzónak érezni. („Érted tanulok minden buktatóból.”) Akitől olykor bocsánatot kér, holott tőle éppenhogy nem elnézést kellene várnia, de sokkal inkább több, jobb értést, belátást, türelmet.    

Mint kápráztató, játékos vagy másmilyen villódzó képek, jelennek meg előttünk a szerző sorai. Hatni kíván érzékeink mind teljesebb mozgósításával, megéreztetve velünk az életnek a kínokon, csalódásokon is felülemelkedni tudó örömét, élvezetét, folyamatosan lelkesítve magát illúzióival is. „Ki magához ölel”, megváltoztatja a világodat – erősíti meg a költő amúgy személyes emlékeinket is, de mi persze hozzágondolhatjuk nagy bölcsen: amíg magához ölel…

Kérdés lehet: vajon egyvalakiről olvassuk-e a méltató-szerelmes verseket, vagy többen is megjelennek a könyv lapjain, a szerzőnk magánéletében fontosnak bizonyult, feltétlen bizalommal elfogadott szereplők közül? Akik esetenként talán különböző személyek tulajdonságainak ötvözésével eszményültek ideálképpé? Akármi is a válasz, nem változtat a közöltek szépségén, értékén.

Elgondolható e versek írójáról: annyira kevesellhette, amit gyermekként kapott, hogy mindent várt attól, amit a jövő ígért. Azzal, hogy ír, kétségtelenül valamennyit törleszt az ebbéli mértéktelen adósságból. Hogy ha pótolni nem tudhatja is, ami ki- vagy elmaradt életéből, de talán feledhetőbbé teszi a múlt rosszabb részét, mintegy visszaidézve az ő egykori Valahol Szigetét.

M. Fehérvári Judit tavaly megjelent könyvében, a Cetliregényben olvashatjuk: „Ma, midőn életem javarészét már magam mögött tudhatom, csak egyetlen dologban vagyok egészen bizonyos, szerelem nélkül az élet fabatkát sem ér.” Erről a felemelő érzésről ír, szíve áradásával, megragadóan a szerző.  

Kedves Reménybeli Olvasó, kíván megérezni valamennyit a következő oldalakon feltáruló világból? Szeretne elidőzni annak káprázatai között? Remélni ettől akár saját vágyai, emlékei felfrissülését? Szereti a képzeletgazdagon megírt, az alkotói őszinteséget is példázó, jó verseket? Akkor javaslom, lapozzon tovább, olvassa el ezt a könyvet!

Tomor Gábor

Perlekedéshez ajánlás

Talán nem túl különös, hogy az ember többnyire utólag fogja fel: milyen boldog is volt valójában az akár sok aggódással, kínnal, keservvel is telt korábbi időszakokban. Száguldanak a hónapok, évek, és alig jut alkalom, hogy rálássunk a történtek egy-egy szeletének valódi értékére, és pótlólag telítődjünk például boldog érzelmekkel. Ha azonban az emlékezés, bár olykor fájó érzéseket kiváltva, de felvillantja ezeket a pillanatokat, hálásak is vagyunk a sokszor kíméletlennek nevezett sorsnak, hogy megadta mindezt, s hogy hosszabb-rövidebb ideig együtt élhettünk szeretteinkkel.

E könyvben a szerző elsősorban fiatalon elhunyt, rajongásig szeretett leányáról ír, gyakran hozzá beszél szenvedélyesen, keserűségét sem leplező soraiban. Perel a végzettel, noha tudja, a megváltoztathatatlannak nem állhat ellen, semmi nem pótolhatja veszteségét.  Nem segít a könnyek árja, a tehetetlenség megroppantó erejét csak fájdalma kiírásával tudhatja valamelyest enyhíteni. Felidézi azokat a momentumokat, találkozásokat, reményeket, vágyakat, amelyek a múlt elevenséget sugárzó, sok esetben örömteli eseményeit hozzák elénk. Az írásokat olvasván mosolygunk, bánkódunk, kesergünk is, s a legkülönfélébb, nehezen megnevezhető érzületek hullámoznak át rajtunk. És elsiratjuk mi is a nagyon tehetséges Zsófit, aki fiatal kora ellenére nagyszerű képességeit bizonyítani tudta.

A filozófus és kiváló esztéta Ancsel Éva írta röviddel halála előtt: „Ha szeretett halottainkra gondolunk, az is átmelegít.” E könyv, írója, M. Fehérvári Judit emlékezése-emlékeztetése révén, harmonizál e megállapítással. Szeretettel ajánlom az olvasók figyelmébe – melegedjenek fel általa ők maguk is. 

Judit kérésére ezekhez az írásaimhoz ne szóljatok hozzá! Köszönjük szépen! Az ezek alattit ne kíméljétek! :-)

Mindenmás

  

Mottó: A világ nem egyéb, mint megcsaltak és csalók közössége.   (Honoré de Balzac)

Hegyek, hegyek…

Mindennapos, magyari tapasztalat. Vajúdnak a hegyek, és egeret se szülnek.

Zörgő haraszt

Nyilatkozatrészlet: „Nem oda utazunk, nem akkor, nem annyian, nem mások pénzéből, nem hivatalos alapon. Nem viszünk csomagtervet, sem csomagunk, sem tervünk nincs. És ezt bármelyikünk bátran a nyilvánosság elé tárja.”

Megjegyzésünk: a héten jutott túl a kétmilliomodik előfizetőn az egyéves fennállását ünneplő Cáfolatok Lapja.

Baráti szó

Vele vigyázz! – figyelmezteti ismerősét Kovács. – Ez a Szabó egy becsületes, tisztességére kényes, jó ember…

Veszélyben valánk

„Az ember legtöbb baja abból adódik, hogy ember”, mondta a derék Svejk, a katona. (Merthogy mindig embereket csuktak be, állatot egyet se.) Pascal viszont úgy vélte: „Az emberek minden baja abból ered, hogy nem tudnak nyugodtan megmaradni a szobájukban”.

Milyen igaz! Kilépve máris fejünkre eshet egy tégla, elüthet egy autó. S akkor még nem szóltunk például diszkókról, házasságtörő, illetve -kötő termekről…

Haláli

– Meghal egyszer az ember, rendben van. De így élni előtte… 

(Önkritikus tulajdonos, a hegyháti harmincszobás villában.)

Rémület

– Segítség! Segítség!

– Miért óbégatsz, te gyerek?

– Hányatott öregkorom lesz… Segítsenek! 

A kép címe: Minden az almával kezdődött; Balassa Katalin munkája.