A csupasz ágak meredten nyújtóznak az ég felé, apró szemű hideg eső áztatja a kabátunkat, de az örök város hangulata így is magával ragad. Elmélázva ballagunk, a paloták, templomok, terek elbűvölnek.
Bámulva csodáljuk a Lateráni Szent János Bazilikát. Pontos neve: Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház. Jelen alakja Borromini munkájának köszönhető.
Hihetetlen értékek, gazdagság. Három méteres remekbe készült márványszobrok köröskörül a főhajó mentén. A „város” híres személyiségeit ábrázolják. A falakat, a mennyezetet, kupolát aranyban tobzódó díszítések, neves festők képei borítják.
(Nekem az áhítat hiányzott, a fotózkodó tömeg közepette!)
Szemben vele, a tér sarkán egy csöppet sem hivalkodó épület rejti a híres lateráni 28 lépcsőt. A Szent Lépcsőket. A legenda szerint ezeken a lépcsőkön ment Pilátus elé a megalázott, megostorozott Jézus Krisztus. A lépcsőre lecsepegett vérének nyomai ma is láthatók. A márványlépcsők Jeruzsálemből, az Antónia várból származnak - a hagyomány szerint. Onnan hozatta Rómába 326-ban Heléna, Constantinus császár anyja. A lépcsőkön csak térdelve, imádságokat mondva lehet felmenni. Lefele egy másik lépcsősor vezet. Sok híresség, pápák, királyok is megtették ezt a zarándoklatot, de feljegyezték, többek között, hogy 390-ben egy rossz életű asszony is, bizonyos Fabiola fejére hamut szórva térdelve felkapaszkodott a lépcsőkön, s így nyert bűnbocsánatot.
(Megjegyzem így zárójelben, hogy a Fabiola név azért ragadta meg a figyelmemet, többek között, mert a névnapja mindjárt Karácsony után van, december 27-én. De ez a Fabiola, akinek a név napját említettem egy római szent volt! A másik, aki eszembe jut pedig nem más, mint Fabiola belga királyné, teljes nevén Doña Fabiola Fernanda María de las Victorias Antonia Adelaida de Mora y Aragón)
És akkor ott van a tér – a Navona tér.
A tér, ami Domitianus császár cirkuszának a helyén terül el megőrizve annak méretét, alakját, formáját. Circus Agonalis (Küzdőtér). Nagyobb volt, mint a Closseum, és az akár harmincezer néző befogadására is alkalmas stadiont főként ünnepi és sport rendezvényekre használták, valamint vízi parádék, versenyek színhelyeként is szolgált. Hírhedt hely volt az aréna a középkorban is, hiszen itt hirdették ki 1520-ban a Luther Mártont kiközösítő ítéletet és itt vetették tűzre a műveit.
Idekívánkozik Szent Ágnes legendája is, hisz az ő emlékére építették a Sant’Agnese in Agone templomot. A templom homlokzatát Borromini tervezte.
Íme, így szól Sz.Ágnes legendája: Diocletianus császár idején élt, szülei keresztény hitre tért római nemesek voltak. Tizenhárom éves korában – így szól az egyik legenda - a prefektus, Sempronius nevű, a fia számára feleségül kérte Ágnest, de a lány elutasította. A sértést a nagyúr nem tudta megbocsátani, és halálra ítélte a leányt. A római jog azonban nem engedélyezte szüzek kivégzését, a prefektus ezért más büntetést eszelt ki: a bordélyházba akarta küldeni, s az utcán meztelenül vonszoltatta végig. Ágnes imával fordult segítségért Istenhez, mire haja megnőtt és beterítette testét elfedve így szégyenét. Más csodák is történtek – a férfiak, akik meg akarták erőszakolni, megvakultak, ekkor máglyára dobták, de a tűz kialudt, erre a katonák parancsnoka kardjával lefejezte. Koponyáját a Sant’Agnese in Agone templomban őrzik.
Olvastam egy másik legendát is, íme:
„A mély börtön ajtajából néhány nőt lökdöstek elő, akiknek szemében leplezetlen félelem tükröződött, amikor a kínzás színhelyét megpillantották.
A kapitány szeme megakadt egy leány arcán. Alig lehetett több mint 12 éves, és ő volt az egyetlen, akinek arcán a félelemnek nyomát sem lehetett fölfedezni.
A kapitány csodálkozott a fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte.
- Ágnesnek hívnak.
- Biztosan tévedés lesz, hogy idehoztak. Nyilván kényszeríttettek, hogy részt vegyél a keresztények imáján.
- Nem, kapitány, senki sem kényszerített.
A férfi segíteni szeretett volna Ágnesnek. Egyszerűen semmi kedve sem volt már a véres ügyekhez. Most azonban irtózatos indulatba jött ekkora bátorság láttán. Odakiáltott a katonáknak:
- Kötözzétek a cölöphöz! Ő lesz az első. Gúnyolta az isteneket és a császárt!
Amikor Ágnes a cölöpnél állt, így szólt a kapitányhoz:
- Kapitány, nem akartalak megsérteni. Segíteni akartál rajtam. De majd segít nekem az én Istenem, aki hatalmasabb, mint te és a császárod!
A kapitány dühöngve a korbácsért nyúlt. Az első suhintás süvítve fütyült végig a levegőben.
- Állj meg, kapitány! -- hangzott a kiáltás az udvar másik oldaláról.
Egy megtermett katona lépett elő, aki rettenthetetlenségéről volt ismert, és emiatt a császár már többször megjutalmazta.
- Add nekem feleségül! Van neki bátorsága! Éppen hozzám illik.—mondta.
Az volt ugyanis a szokás, hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől és kereszténysége megtagadásának számított, ha egy katona feleségül kívánta.
A kapitány odafordult a lányhoz:
- Egyik legjobb katonám kíván feleségül. Ha elhagyod a keresztények őrült hitét, elengedlek.
A katonák szeme a lányra szegeződött. Ágnes hallgatott. Még két másik katona lépett elő:
- Ha ő nem tetszik neki, mi szeretnénk elnyerni.
- Igazán mind megbolondultatok, vagy keresztények lettetek! -- kiáltotta a kapitány. Villámló szemmel fordult a lányhoz:
- No, válassz, melyiké akarsz lenni?! Pompás választási lehetőség áll előtted. Ilyen még egy asszonnyal sem történt e falak között!
-Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!
Erre vége szakadt a kapitány türelmének. Így kiáltott:
- Le kell fejezni, mégpedig azonnal! Rajta!
De senki sem mozdult. A kapitány ekkor a haragtól vörösen adott parancsot azoknak, akik a leányt feleségül kérték:
- Te lefejezed, te segítesz, a többiek meg elintézik a többi tennivalót!
A katonák törvénye pedig az engedelmesség.
Ezen a napon perzselően sütött a nap Róma tetői fölött. A vízhordóknak verejtéktől csillogott a hátuk, de a katonák szemében könny csillogott. Ilyen mindaddig nem történt Rómában”. (Diós István: A szentek élete)
A tér mostani neve Navona tér, ahol három gyönyörű kutat csodálhatunk meg. Az északi végén a Mór kútja (Fontana del Moro), délen az Üstkovácsok kútja (Fontana dei Calderari), más néven Neptun kútja és középen a Négy Folyam kútja (Fontana dei Quattro Fiumi). Ez utóbbi Gian Lorenzo Bernini alkotása - férfi alakjai a Nílust (Afrika), a Gangeszt (Ázsia), a Dunát (Európa) és a Rio de la Platát (Amerika) jelenítik meg. A kút közepén a sziklatalapzatról egy egyiptomi obeliszk nyújtózik a magasba. Külön érdekessége az alakoknak, hogy a Nílust megjelenítő szobor arcát lepel borítja, jelezve, hogy forrása akkoriban még ismeretlen volt.
Ehhez a kúthoz is fűződik egy legenda, ami nem olyan véres, mint az előbbiek. A Rio de la Plata, azaz Amerika folyamistene bal kezét, nyitott tenyérrel, mintegy ijedten magasba emeli, mivel attól fél, hogy a vele szemben levő épület a Chiesa di S.Agnese menten összedől és szeretné elkapni. Ezalatt Nílus eltakarja az arcát, ne is lássa, hogy mi fog történni. A helyzet a valóságban az volt, hogy Bernini és Borromini riválisok voltak. Két ellentétes személyiség: egyik nagyvilági, másik depresszióra hajlamos, merev, befele forduló ember, s ezt az ellentétet színezte ki a népi fantázia. Igazából a kút a szobrokkal mintegy három évvel hamarabb készült el, minthogy Borromini elkezdte volna a templom építését.
Ennyit a legendákról...
Elkalauzoltál a becenevén örök városba, Rómába, megismertettél legendákkal, és egyfajta múltidéző hangulatot is közvetítettél... Tetszett írásod, kedves Szabolcs!
VálaszTörlésNekem csak az áhítat hiányzott, a fotózkodó tömeg közepette.
TörlésKöszönöm a megjegyzésedet, kedves Gábor!
Aztán a mintha-élményt-gyűjtögető turisták otthon lelkesen mutogatják boldog-boldogtalannak, hol is jártak...
TörlésItt is élveztem az újabb nagyszerű idegenvezetést, kedves Szabolcs!
VálaszTörlésTibor kedves, máskor is szívesen "idegenvezetlek"!
TörlésClick to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.